No, hát megint eljött a pillanat, amikor költözködünk. Peti utolsó hetét tölti a kiállításiparban. Nagy lépést tett előre, ugyanis egy óragyárnál kapott másfél éves szerződést. Egy barátjával fognak üzletberendezéseket tervezni a minőség és exkluzivitás jegyében. Nem semmi változás lesz ez az eldobható világ után 🙂

Ez a fantasztikus változás azonban áldozatokkal is jár… nevezetesen az éppen kialakulóban lévő életünk újrakezdését jelenti. A gyerekeknek barátaik vannak (egyikük épp nálunk van ma délelőtt, Kingát időnként az őrületbe kergetve :D), nekem is van már kivel beszélgetnem, franciára járok, és kezdenek a szakmai oldalamról is megismerni. Ugyan nem megyünk igazán messzire, ahhoz mégis elég távol, hogy egyszerűbb legyen költözni, mint naponta bejárni. Szóval megyünk… Vallée de Joux… Svájc egy eldugott kis régiója, ami egyébként kedvelt üdülőhely… nyáron kirándulók, télen sífutók lepik el a környező hegyeket (amik mellesleg közel sem olyan magasak, mint amiket az elmúlt időszakban látogathattunk, de a kicsiknek elég lesz), sőt, a hidegebb teleken a tó is befagy, és a tó közepén, a jégpáncél tetején étterem üzemel, ami körül korcsolyázók hemzsegnek… izgi 🙂

A költözködés újabb lakáskereséssel jár persze. Ami nekünk jelenleg jó hír, hogy oda nem nagyon költöznek, így a kiadó lakásokra korántsem olyan nagy a kereslet, mint a Genfi-tó partján. Eddig két lakást néztünk meg… mindkettő nagyobb, világosabb, és az igényeinknek még jobban megfelelő, mint a jelenlegi… és mindkettőben hajlandóak minket megvérni… egészen júniusig! Szóval egyenlőre emiatt nem aggódom. 🙂 A választásunk a munkahelyhez közelebb fekvő, és tárolóhelyekben bővelkedő lakásra esett. Ugyan a másik lakás világosabbnak tűnt, és közvetlen kertkapcsolattal rendelkezett, azonban úgy vélem, hogy a svájci tél-nyár arányban a kert használati értéke elenyésző a beltéri játszókuckókéhoz képest. Oké, a bolt, és a sípályák közelsége sem elhanyagolható érv. 🙂
Szóval mondjuk úgy, hogy a lakás megvan… reméljük 🙂

Volt azonban még egy orvoslásra szoruló probléma: Peti autóval fog járni a márciustól júniusig terjedő időszakban, ami azt jelenti, hogy napi 3 órát fog vezetni, mi pedig gyakorlatilag a városkába szorulunk. A lehetőségek között felmerült az autókölcsönzés, meg az autóvásárlás is. Egy 3 hónapos kölcsönzés árából vehetnénk egy jobb autót is, úgyhogy még mindig elfogadhatóbbnak véltük, ha veszünk egy kisautót, ami utána akár el is adható. Az én körültekintő, és enyhén mániákus uram hónapok óta a netet böngészi, folyamatosan újabb, és újabb koncepciókkal állva elő, hozzáértő barátokkal hosszú úrákon át konzultálva, hogy megtalálja a számunkra leginkább megfelelő járművet. Így értünk el ehhez a héthez, amikor is a sok-sok szűrőn keresztüljutott maradék 4 autóból meg tudtunk tekinteni egyet… amit azonnal meg is vettünk. Hétfőn este találkoztam az eladóval egy kedves barátunk társaságában, aki ától zéig átnézve a kicsi kocsit, mellette tette le a voksát. Az eladó kedves öregúr felajánlotta segítségét a papírok ügyintézésének terén, így elégedetten térhettem haza. Másnap, azaz tegnap dél körül már telefonáltak is, hogy kész a kocsi. Azt hittem először, rosszul hallok… ilyen gyorsan? nem kever össze valakivel? fél nap alatt meglett az új forgalmi, az új rendszámtábla (erről még írok részletesebben), és még biztosítást is kötött? így is mehet a papírmunka?
Este 6-kor, felszerelkezve férjjel, gyerekekkel, pénzzel, útrakeltünk. Sietnünk kellett, mert én még röplabda edzésre akartam menni. Az öregúr és a kocsi is vártak már… valóban minden el volt intézve… a vételár ellenében megkaptuk a papírokat, a kulcsokat, a rendszámtábla felszerelve. Autópályamatricát is helyben tudtunk venni, a benzinkút is a garázshoz tartozott. Mivel egyszerűbbnek (és izgalmasabbnak) láttam az új kocsikával menni edzésre, először Peti ült a volán mögé, kipróbálás ürügyén. Terv szerint később cseréltünk volna (!). Én mentem elől, Peti, az új szerzeményben mögöttem. Az autópálya előtti utolsó körforgalomnál mentem tovább a pálya felé, amikor is láttam, hogy jóuram kihajt a benzinkúthoz… én, mivel visszafordulni már nem tudtam, mentem tovább a leágízások utáni körforgalomhoz. Épp kanyarodtam vissza, amikor megláttam, hogy Peti lehajtott az autópályával párhuzamosan, egy mellékútra. Megálltam, vártam, hátha észreveszi, hogy én nem arra vagyok… hát nem. Oké, hátha ez egy másik ugyanolyan kocsi volt, visszahajtottam a benzinkúthoz… sehol senki. Peti iratai nálam, telefonja nálam. Az én drágám szinte csupaszon ül az új autóban egy idegen helyen… Oké, semmi gáz, biztosan hazament. Szóval én is elindultam azon a bizonyos mellékúton, hátha utólérem. A férjem elveszett… oké, még nincs gond, biztosan hazament. Felmentem az autópályára, indulás haza. Út közben cikáztak a gondolataim… vártam a telefont, melyen a rendőrség szólal meg, miszerint a franciául nem beszélő férjemet megállították, igazolni magát nem tudta, eltévedt, menjek érte. Esetleg idegesen autózik keresztül kasul az országban, nem lelvén az utat hazafelé, nem találván angolul beszélő útbaigazítást. Neadjisten baleset érte, ahonnan még telefonálni sem tud sehova… ennél tovább nem mertem gondolni, így viszonylag kedélyesen hajtottam hazafelé. Nem sokkal városkánk előtt megszólalt a telefon: Máté haverjától hívtak… Peti volt az… nem volt jobb ötlete, hozzájuk csöngetett be, mivel ők beszélnek angolul, és izgult miattunk, nehogy még mindig ott, a világ végén várakozzunk, hátha feltűnik a pasztelsárga Panda.
Így hát némi akcióelemekkel dúsítva, de épségben hazaértünk mindannyian, új tapasztalatokkal, és egy új kisautóval gazdagodva 🙂

Mint utólag kiderült, a mellékúton valóban egy ugyanolyan halványsárga Fiat Panda hajtott el, mint amit fél órával azelőtt vettünk. Mi ennek az esélye? 😀 Peti, amikor látta, hogy továbbhajtok a körforgalomból, eszeveszetten fordult utánam, de azt gondolván, hogy én azonnal az autópályára hajtottam, utánam jött, míg én a leágazás utáni körforgalomnál fordultam vissza…

És akkor a rendszámtábláról: itt a rendszámtábla nem az autóhoz, hanem a sofőrhöz tartozik. Ha valaki autót akar vásárolni, előbb kénie kell egy rendszámtáblát a közlekedési hatóságtól (Office de Circulation), majd azzal, meg az autó forgalmijával felszerelkezve lehet végül birtokba venni az új autót. Ha valakinek van ugyan két kocsija, de azokat csak felváltva használja, osztozhatnak egy rendszámtáblán, hol az egyik, hol a másik viseli azt.

Konklúzió: nálunk semmi sem mehet simán, és mindig legyen nálad telefon 🙂

Hát ismét itt… gyors bejelentkezés innen az üveghegyen túlról.

Nálunk minden rendben 🙂

Na jó, egy kcisit bővebben:
Ez a hét kicsit sem sűrű… csak hétfőn volt egy kis próba Máténak, hiszen megint előadásra készülnek, de ezúttal a tornaklubbal. Szerdán, azaz tegnap viszont főpróba volt… este fél 7-től tartott 9-ig. Mivel reggel Peti szerelőhöz vitte a céges kocsit, így próba után döngettünk le Vevey-be, hogy hazahozzuk a ház urát…. 10-re sikerült a gyerekeket lefektetni. Így persze a reggeli ébredés nehékes volt. Ma suli van egész nap Tének, aztán holnap este előadás. Este 8-kor kezdődik, úgyhogy szerintem 10-ig eltart. Viszont szombaton reggel kelni kell, mert kicsi fiam síversenyre megy (!). A fél 4-es eredményhírdetés után hazarongyolunk, gyors zuhany, vacsi, ájpodozás, mesenézés, majd 7-re mennünk kell a színházba, a második előadásra 🙂 Arra tippelek, hogy vasárnap csak itthon fogunk pihegni 😀

Viszont a múlt hétvégénk tényleg unalmas volt. kénytelenek voltunk szombaton délelőtt Lausanne-ba menni, hogy felszedjük Tyl barátunkat, akivel elautóztunk Mase-ba víkendezni. Már délután 2-re a sípályán voltunk, ahol Kingus is bizonyíthatta rátarmettségét… egy röpke bepisilésutániruhacserés incidenst követően már száguldhattunk is lefelé a hegyről. Este aztán borozgatós beszélgetés, munkaügyi eszmecsere, röhögés, a rendszer szapulásának mellőzése… jaj de nagyon hiáynzott már!!! Vasárnap Mosses-ban síeltünk Kinga kívánságára… ott azért sokkal biztonságosabb egy majdnem 4 évesnek. Este visszaszállítottuk Tyl-t Lausanne-ba, majd hogy ne vesszen kárba egy perc sem a napból, Eszterékhez ugrottunk be egy kis palacsintázásos csevejre. A gyerekeket összeeresztettük (majd alig sikerült őket 9-kor szátválasztani): a fiúk végre szakértő közönséggel (egymással) oszthatták meg kisautós észrevételeiket, a lányok meg királynői díszekben vonultak fel-alá a lakásban.

Hát röviden ennyi. Hosszabban egy könyv is megtelhetne 🙂

És most:
Képek az elmúlt időszakról, csak úgy vegyesen (valószínűleg semmi közük sincs a fent leírtakhoz)

Videót is fel akartam tölteni, de nem jött össze 😦

Ja, és mindeközben ezerrel dolgozom a kiállításon 🙂
Meg béreltem végül kirakatot, azt is be kell időnként rendezni. A varrás is van még. Unatkozás?… na az nincs 🙂

Tegnap, azaz 23-án karácsonyoztunk, mert anyu ma már repült haza. Azt hiszem megvolt a varázslat… a gyerekek a föld fölött 10-20 centivel repkedtek, egyik ámulatból estek a másikban, visongattak meglepetésükben és boldogságukban. Isteni volt nézni őket, és osztozni az örömükben.

Ma délután elvittünk Nanát a repülőhöz, majd hazafelé egy bútorboltban nézelődtünk, kergetőztünk, a Manorban vettünk a törpéknek marcipánt, csokis ropit, meg Maoam cukorkát, majd Morges-ban sétáltunk egyet a tóparton. A hirtelen lehűlt levegő rövidesen visszaüldözött bennünket a kocsiba, hogy hazafelé vehessük az irányt. Az autóból gyönyörködtünk a tó titokzatos sötétjében, és a partján elterülő városkák fényeiben, majd 6 óra körül értünk haza… mondanom sem kell, hogy a gyerekek bevágták a szunyát a hosszú út alatt, így a karunkban vittük őket haza. A kanapén folytatták a szendergésüket, miközben a fa alá settenkedtem a mára tartalékolt ajándékokkal, majd bekapcsolva a karácsonyi muzsikát vártuk, hogy magukhoz térjenek… nem tették. Így most Petivel kettecskén töltjük a karácsony estét… rájöttünk, hogy nálunk majd minden nap karácsony, nem megy ritkaságszámba az ölelkezés, egymás szeretése, és még ha ma nem is kívántunk kis családunkkal végtelenül boldog karácsonyt egymásnak, tudjuk, hogy szeretjük egymást 🙂

Hát ez történt ma… idén egy kicsit amerikanizálódunk… 25-én reggel jönnek a meglepetések 🙂

Minden kedves barátunknak, és családtagunknak Végtelenül Boldog Karácsonyt kívánunk!