Immár negyedik éve élünk a napos Herzogenbuchseeben, albérletről albérletre vándorolva. Az első lakás – vagyis ami miatt ebbe a városkába jöttünk -, beköltözésünk után 3 hónappal felkerült az ingatlanpiacra, így másikat kellett keresnünk. Nem volt igazán tisztességes így kibabrálni velünk, de hát ez van ugye… biztos jó okkal történt 😊

Tehát egy éven belül már egy másik lakásban találtuk magunkat: újépítésű, hiper-szuper, mélygarázs, két fürdőszoba, három erkély, (négy kerék)… viszont iszonyat hangos volt..- a városkán áthaladó forgalom fele erre hajtott, használhatatlanná téve a jó kis erkélyeket. Ez a lakás ötvözte a kis-, és nagyváros minden hátrányát… de legalább ezt is megtudtuk.

Szóval kerestünk egy másikat… ez a mostani pontosan az előző ellentéte: 200 éves ház alsó szintje, semmire sem kell különösebben vigyázni, van kertje, csendes… majdnem ideális, DE… talán velünk van a baj, nekünk nem jó semmi, de ez sem az igazi. Extrém alacsony belmagasság, megint közös mosoda, a műhelybe úgy jutunk ki, hogy a bejárati ajtón kimegyünk – ajtó bezár – garázsba be – végig a folyosón – ajtó kulccsal kinyit, műhelybe be – ajtó bezár – dolgozgat, majd ha kell valami a lakásból, hátsó ajtó kinyit – kimegy a kertbe (napsütésben imádnivaló, de viharban esőben, hóban ugyanez a menet) – hátsó ajtó behúz (nem zárható kívülről) – a kert felől lakásba bemegy (ha nem felejtettük el a teraszajtót nyitva hagyni)… nem igazán nagy macera, tényleg, csak a többi hátránnyal együtt kezd el jelentőséget nyerni (egy fürdő/WC, alacsony belmagasság 200-210 cm!, és a télen penészesedő falak, közös mosoda, nyakmagasságban keresztbe futó szárítókötelek, és egyéb apróságok)… na de azért ez a lakás igazán élvezhető lenne, különösen ha az árát tekintjük 😁. Na meg itt derült ki, hogy nem is kell nekünk annyira a kert, mert a gyerekek már nagyok, nem játszanak kint, mi meg nem bogarászunk a növények körül.

Szóval újabb projektbe fogtunk… így 11 év után úgy döntöttünk, hogy a csillagokat a megfelelő állásba tologatjuk, és felveszünk egy, az unokáink élete végéig tartó hitelt, aminek a segítségével saját lakást veszünk. Évek óta kacérkodunk már a gondolattal, de sosem volt alkalmas. A covid miatti home office és lakásba szorulás, a nekem beeső freelance munkák és a designbolti eladóként eltöltött tavalyi évem azonban szerencsénkre megnövelte a tartalékainkat, így most már komolyabban vehettük magunkat ezügyben is. Egy szó, mint száz, elkezdtünk keresgélni… megnéztünk jópár sorházi házat, ilyen-olyan lakást, hol az emeletek száma nagy, hol a lakás kicsi, hol a tárolóhely kevés, hol messze van, hol meg tejóistenhogynézki… na de rátaláltunk a (remélhetőleg) ideális megoldásra. A szomszéd faluban leltünk rá erre a társasházi lakásra, ami nagy, a teljes 3. szint a miénk lenne, a tetőtér, mint tárolóhely csak ehhez a lakáshoz tartozik, van egy parkolóhely a mélygarázsban, és további két hobbiszoba az alagsorban. A lakás elosztása is szuper, van mindenkinek nagy szobája, külön iroda, nagy nappali, tárolóhelyek, beépített szekrények, spájz, az erkély beüvegezve, eltolható üvegtáblákkal, a lakópark közepén lévő közös kertre néz, csendes… igazán álomszerű az egész. Lift nincs, és biztos találunk még számtalan hátrányt, de a megnézett, és eddig használt lakások közül ez eddig talán a legjobb… Lefoglaltuk… a banktól kaptunk írásbeli ígéretet, hogy adnak hitelt… megvan az előszerződés… most várunk: a szerződésre, a hitelre, és az októberi költözésre… izgi, és kicsit félünk, de az biztos, hogy új fejezet nyílik az életünkben… addig még sok víz lefolyik a Dunán, de talán most már egy ideig egy helyen lakhatunk, és nem kell a költözésekre fordítani az energiáink nagy részét.

Remélem a következőkben már arról számolhatok be, hogy hogyan rendezkedünk be, milyen bútorok kerülnek hova, milyen szellemes, és rendkívül praktikus megoldásokat alkalmazunk a különböző funkciókra, és persze hogyan mutatnak a képeim a falakon 😊

Addig is álljon itt néhány kedvenc enteriőr:

8 év alatt 7 költözés azért nem rossz, ugye?

Összegezzünk… nem is tudom miért, de néha jó végignézni az utóbbi éveken. Szóval most egy kis visszatekintés következik… na nem leltárt készítek, inkább csak elmerengek:

2011 január legelején fogtuk két törpénket, Szentendrén beültettük őket az akkorra már ren

Múlt pénteken hazavonatoztunk Kingával kettecskén, hogy egyrészt kedvenc hobbimnak hódolhassak, vagyis fogorvoshoz mehessek, másrészt elhozzunk új családtagunkat, akinek a becsületes neve immár Pompom… édes kis 4 hónapos Coton de Tulear kislány. Nyugodt, kedves, játékos. Tegnap az állatorvostól is csak dícsérő szavakat hallottunk, és bár van még hova fejlődnie, ami a szobatisztaságot illeti, de a tündéri kis pofija, és ártatlan szemei teljesen meglágyítják még a legszőrösebb férfiszívet is. Tőlem szokatlan módon képes vagyok reggel fél 7-kor sétálni indulni, és még este 10 órakor sem rémülök halálra az utcán tartózkodástól 😀

 

 

Oké, ez már nem újdonság, vagy legalábbis kicsit sem meglepő… újra költözünk…

Az utóbbi években olyan gyakorlatot szereztünk a költözésben, hogy ugyan a bepakolás mindig kínkeserves, de kipakolni istenien tudok/unk… most ugye 4 hónapja lakunk ebben a lakásban, de olyan, mintha már 2-3 éve itt laknánk. Mindennek megvan a helye (amit ugyan nem feltétlenü tartunk), minden kép a falon, minden zugot ismerünk. Belaktuk, na.

Szóval kb. 3 hete a tulaj bejelentette, hogy eladják a házat, mivel az édeasanyja, akinek a tulajdonát képezte, májusban meghalt… a gyerekek meg, mivel senki sem akar itt lakni, inkább pénzre vágynak… bár, teszem hozzá, ha itt akarnának lakni, nekünk akkor is költözni kéne… így hát mennünk kell.

Már túl vagyok a gyász minden stádiumán… nem hiszem el… dühöngök… sírok… beletörődok… elengedem… megnyugszom? hát azt azért még nem. A tulaj ugyan végtelenül kedves. Mivel szerintem lelkiismeretfurdalás gyötri, amikor potenciális vevők jönnek, hoz nekünk valami apró ajándékot. Először egy kis torta, majd bor, sajt, kenyér… jól tart minket, bár ez nem vigasztal. Viszont segít is új lakást találni. Ami nem egyszerű… sajnos ez a lakás elég magasra tette a lécet… itt volt télikert, amit imádok, és ahol dolgozom, a lakás maga egyszintes, nagy garázs, ahol lehet bugybákolni is, ilyen-olyan plusz tárolóhelyiség, terasz, kiskert, kutyabarát, gyerekbarát, iskola közel – ahova múlt héten kezdtek el főállásban járni a törpék, és egyenlőre imádják, tehát itt kellene maradniuk. Lássuk be, egy iskolaváltás fél év után elég nagy kiszúrás lenne velük.

Szóval most újra keresgélek, és csalódok, és válogatok, és agyalok… és bizonytalan megint minden. A lehetőségeink az előző költözéshez képest jelentősen beszűkültek az iskola miatt, így sokkal kisebb a választék, pláne az igényeinknek megfelelő választék. Már láttunk egy lakást… kert nincs, de van nagy terasz, a tulajok tavasszal messze költöznek… elég nagy, vannak plusz tárolóhelyek, kocsibeálló, biciklitároló… tulajdonképpen szuper lenne, de amikor megemlítettem, hogy esetleg lenne egy kicsike kutyusunk januártól, a csaj dobott egy hátast, úgyhogy nem hiszem, hogy nekünk adnák ki. Ha mégis minket választanának, kétlem, hogy nekünk ott mindent szabadna… attól tartok nem igazán lehetne kép a falon stb. Meglátjuk.

Aztán tegnap a zuhéban elsétáltunk egy házhoz… a semmi közepén… na kert az van, meg egy db szomszéd ugyanabban a házban, aki talán szereti a csendet, hiszen azért él mindenkitől távol… na erre mi alkalmatlanok vagyunk. A ház kívülről végtelenül lehangoló, belül talán holnap látom, de nincsenek illúzióim.

Aztán még van néhány, ami számításba jöhet, de egyenlőre egyiktől sem vagyunk elájulva… szóval hát remélem a türelem házat terem, ami még a mostaninál is jobb lesz… kérek drukkolás!

Addig is néhány kép a leendő kutyimutyiról: