És már megint költözés…

Oké, ez már nem újdonság, vagy lwgalábbis kicsit sem meglepő… újra költözünk…

Az utóbbi években olyan gyakorlatot szereztünk a költözésben, hogy ugyan a bepakolás mindig kínkeserves, de kipakolni istenien tudok/unk… most ugye 4 hónapja lakunk ebben a lakásban, de olyan, mintha már 2-3 éve itt laknánk. Mindennek megvan a helye (amit ugyan nem feltétlenü tartunk), minden kép a falon, minden zugot ismerünk. Belaktuk, na.

Szóval kb. 3 hete a tulaj bejelentette, hogy eladják a házat, mivel az édeasanyja, akinek a tulajdonát képezte, májusban meghalt… a gyerekek meg, mivel senki sem akar itt lakni, inkább pénzre vágynak… bár, teszem hozzá, ha itt akarnának lakni, nekünk akkor is költözni kéne… így hát mennünk kell.

Már túl vagyok a gyász minden stádiumán… nem hiszem el… dühöngök… sírok… beletörődok… elengedem… megnyugszom? hát azt azért még nem. A tulaj ugyan végtelenül kedves. Mivel szerintem lelkiismeretfurdalás gyötri, amikor potenciális vevők jönnek, hoz nekünk valami apró ajándékot. Először egy kis torta, majd bor, sajt, kenyér… jól tart minket, bár ez nem vigasztal. Viszont segít is új lakást találni. Ami nem egyszerű… sajnos ez a lakás elég magasra tette a lécet… itt volt télikert, amit imádok, és ahol dolgozom, a lakás maga egyszintes, nagy garázs, ahol lehet bugybákolni is, ilyen-olyan plusz tárolóhelyiség, terasz, kiskert, kutyabarát, gyerekbarát, iskola közel – ahova múlt héten kezdtek el főállásban járni a törpék, és egyenlőre imádják, tehát itt kellene maradniuk. Lássuk be, egy iskolaváltás fél év után elég nagy kiszúrás lenne velük.

Szóval most újra keresgélek, és csalódok, és válogatok, és agyalok… és bizonytalan megint minden. A lehetőségeink az előző költözéshez képest jelentősen beszűkültek az iskola miatt, így sokkal kisebb a választék, pláne az igényeinknek megfelelő választék. Már láttunk egy lakást… kert nincs, de van nagy terasz, a tulajok tavasszal messze költöznek… elég nagy, vannak plusz tárolóhelyek, kocsibeálló, biciklitároló… tulajdonképpen szuper lenne, de amikor megemlítettem, hogy esetleg lenne egy kicsike kutyusunk januártól, a csaj dobott egy hátast, úgyhogy nem hiszem, hogy nekünk adnák ki. Ha mégis minket választanának, kétlem, hogy nekünk ott mindent szabadna… attól tartok nem igazán lehetne kép a falon stb. Meglátjuk.

Aztán tegnap a zuhéban elsétáltunk egy házhoz… a semmi közepén… na kert az van, meg egy db szomszéd ugyanabban a házban, aki talán szereti a csendet, hiszen azért él mindenkitől távol… na erre mi alkalmatlanok vagyunk. A ház kívülről végtelenül lehangoló, belül talán holnap látom, de nincsenek illúzióim.

Aztán még van néhány, ami számításba jöhet, de egyenlőre egyiktől sem vagyunk elájulva… szóval hát remélem a türelem házat terem, ami még a mostaninál is jobb lesz… kérek drukkolás!

Addig is néhány kép a leendő kutyimutyiról:

Hrcbmbmsee…avagy az új otthonunk

Lezajlott az immár hatodik költözésünk. Közel három hete lakunk az új kezdetünkben. Barátaink képtelenek megjegyezni a városka nevét, de legalább ezen mindig jókat mulatunk.

Minthogy itt németül, helyesebben svíccerdücsül kellene folyni a társalgásnak, muszáj előcsalogatnom 30 évvel ezelőtt megszerzett, kezdetleges német tudásomat. Most jövök rá, hogy abból élek, amit nagymamám tanított 12 éves korom körül, amikor ugyanis két évig németórákat adott nekem… a gimis német tanulás gyakorlatilag kámforrá foszlott. Na de milyen jó is, ha az ember lányának van egy eltökélt nagymamája! 🙂 Szóval most az újabb – hozzáteszem, korántsem annyira küzdelmes – nyelvtanulás, újrakezdés témakörben mozgunk.

A környezet csodás, a lakás fantasztikus, a szomszédok, és úgy általában az emberek – a híresztelésekkel ellentétben – szuper kedvesek. Bern kantont mondják Svájc legszebb kantonjának, és hát eddig nem okozott csalódást. Mivel a gyerekeink fele már tinédzser(!), a másik fele meg erősen igyekszik felnőni hozzá, nehezebb kimozdítani őket az otthoni punnyadásból, így nekünk is komolyan akarni kell, hogy menjünk végre valahová, csináljunk végre valamit. Ezen felbuzdulva, tegnap bicajoztunk. Remek, és nagyon szerteágazó bicikliutak vannak a környéken. Egy rövidebb, bemelegítő kör után a helyi strandon hűtöttük le magunkat, majd áttekertünk a közeli Langenthalba vacsorázni. Isteni olasz éttermet találtunk a patakparton, megettük amit elénk raktak, majd fagyizót kerestünk… ami nem volt. Volt viszont volt sok macskaköves utcácska, terecske, romkocsma, designcenter az öreg malomban, emberek, kedves helyek. Hazafelé  belebotlottunk egy fúvós zenekarba, lovakba, kis repülőtérbe, kukoricásba. Végül a teraszunkon ettük meg a jól megérdemelt, mélyhűtőből kibányászott fagyinkat.

Na de hogy az újrakezdésről is szóljak:
A gyerekek egy november közepéig tartó intenzív német tanfolyammal kezdenek jövő hétfőtől. A többi gyerek bezzeg már második hete suliba jár… a mieinknek két héttel megnyúlt a nyári szünetük… hát ugye élni, és költözni tudni kell. A tanfolyamot követően a helyi iskolába fognak járni. Valószínűleg mindketten évet ismételnek, mert ugye hiába végezték az eddigi iskoláikat Svájcban, ha mindezt franciául tették, és nem németül, mit sem érnek vele.
Egy kicsit a svejci iskolarendszerről:
A gyerekek 4 évesen kerülnek a rendszerbe, ekkor kezdik el az école enfantine-t francia részen, és a kindergarten-t német részen (az olaszról nem tudok nyilatkozni). Ezt az első két évet Vaud kantonban, a Harmos rendszer szerint összevonták az iskolával, tehát ott pl. Máté 8-os lenne idén, míg itt, Bern kantonban csak 6-os. Na de a lényeg, hogy az első 5 év (vagy 7 év, kantontól függően) gyerekjáték, viszont ami most jön, vagyis a 6. osztály, na ez fontos. Ugyanis most dől el, hogy a kedves nebuló milyen szinten tanulhat tovább. Felmérő dolgozatok, vizsgák fogják a gyermekeket kiegyensúlyozottabbá, és boldogabbá tenni, hogy végül 7-re szintekbe rendezhessék őket. Lesznek, akik sokkal gyorsabban tudnak majd haladni, és lesznek, akiket lassabb tempóra fognak. A lényege az egésznek az, hogy az okosok megtanulják mindazt, ami a gimnáziumhoz, majd az egyetemhez kell, akit viszont mindez nem mozgat, azt ne kelljen felesleges infókkal terhelni. Tulajdonképpen semmi baj sincs ezzel, csak talán kicsit korán (kb. 12 évesen) kerülnek szembe gyerekek a pályaválasztás problémájával. Okéoké, van átjárás a rendszerben a későn ébredőknek, de nyilván több munka szükségeltetik az elvesztett évek pótlásához. Szóval ezért nem bánjuk, hogy Máténk nem azonnal kerül szembe a vizsgákkal, hiszen komoly hátrányban lenne a nyelvtudás hiánya miatt. Így van plusz egy éve, hogy megértse a kérdéseket… a többi rajta múlik.

Ami a szociális beilleszkedésünket illeti:
Van tánciskola Langenthalban, már tesztelés alatt. Remélem Kinga megtalálja a kedvére való kurzusokat, és talán barátokra is lel. Neki nagyon hiányoznak a hátrahagyott barátnői, időnként komolyan küzd a magánnyal, ami végtelen undokságban, és ingerlékenységben mutatkozik meg. Máté sokkal higgadtabban tűri a változást, de hát ez nem meglepetés, más a temperamentumuk. A nagymamák Máté kompromisszum készségétől és kedvességétől vannak elájulva, én Kinga sokoldalú tehetségétől… és közben mindkettőjükért rajongok 🙂

Máté kipróbálta a helyi teniszklubot, ami eddig nem aratott osztatlan sikert, de még adunk neki egy pár esélyt. Ha mégsem jó, vagy mást is szeretne, megyünk tovább. Van a városban mindenféle klub: röplabda (nekem), búvár (Petinek), pingpong,  lövész, kézilabda, pétanque, kórus, aktív, hegymászó, sí, tollas, olasz, dart, túra, repülő, evangélikus lepra misszió, katolikus, Ford, tűzoltó, foci, egészség, glöön, guggenmusic, futó, judo, karate, öreg, gyerek, férfi, nő, hogy csak egy néhányat említsek. Szóval biztos találunk valamit… ha nem itt, akkor a szomszéd városokban.

Én ma megyek újra röplabdázni. Az elmúlt években hol játszottam, hol nem. Először térdműtét miatt hagytam ki egy évet, majd teniszkönyököm lett, és azért fejeztem be végleg. Most itt újrakezdem, hátha a teniszkönyök is a Vallée de Joux-ban maradt.

No, hát tömören, és röviden ennyi. Alakulunk. Jövő héttől dolgozni is lehet már, hiszen a törpék is mennek a bányába. A következő projektem csekélység… fel kell építenem egy működő vállalkozást végre magamnak – és meg kell tanulnom németül, festenem kell, illusztrálnom, kiállításokat szervezni, kapcsolatokat teremteni, nyüzsögni… de mindenekelőtt fel kell számolnom a dobozokat 😀

És megint kezdjük előlről…

Ebben az évben újabb költözéses kalandba vágjuk a fejszénket.

Peti munkát váltott (külön fejezetet érdemelne az egész kaland, de ezt most tapintatosságból kihagyom), jelenlegi isten háta mögötti lakhelyünktől igen-igen messze, így az ingázás nem opció. Két és fél hónapja ott bérel egy kis stúdiót, így hétvégi apuka lett. 😦 Ezt a családot próbáló helyzetet megszüntetendő, úgy döntöttük, hogy követjük. Költözhetnénk a francia-német nyelvterület határára, Biel/Bienne-be, ahol akár könnyen is boldogulhatnánk. Minket azonban nem ilyen fából faragtak… ha már költözés, akkor már ugorjunk a sűrűjébe! Mivel a franciát már egész jól beszéljük 7 év után (főleg a gyerekek), most németül fogunk megtanulni. Egy Bern és Zürich közé eső kis ékszerdobozba szerettünk bele, ott találtunk lakást… télikert, nagy nappali-étkező, kis kert, terasz, nagy garázs, plusz rakodóhelyek… Mi egyéb kéne?

A gyerekeknek beígértünk egy kiskutyust. Az ugye nem elég, hogy “Képzeld, új nyelvet tanulhatsz meg!” vagy “Új barátokat szerezhetsz!”… melyik gyerek dőlne be ennek? Na de egy kiskutya… mindent visz. Már a szerződésünkben is benne van 😀

Szóval nyárig még a Vallée de Joux utcáit koptatjuk, de az új tanévet (ami ott egy héttel korábban kezdődik, azaz augusztus tizenvalahanyadikán) már ott kezdik. Addig otthon egy hét intenzív német tanfolyam, mi meg itt pakolunk/költözünk. Nem várom az újabb pakolást, de tulajdonképpen nem árt a változás. Talán (remélem) egy kevésbé eldugott helyen több lehetőségem lesz nekem is.

Itt mindent megpróbáltam… karácsonyi vásár, kiállítás, művészeti kurzus, iskolában művészeti órák, a Genfi-tó környéki anglofón hölgyek közé való befurakodás, kiállítások Genfben, Lausanne-ban, díszlettervezés stb, de nem jutok előbbre, legalábbis úgy érzem. Talán ideje a vérfrissítésnek…

A ház nem fog hiányozni, a tulaj részéről érkező szenvtelenség, a segítőkészség teljes hiánya, a meg nem értés és “ez a te problémád” (tudniillik, hogy a szerződés lejárta előtt kellene költöznünk… évről évre megújuló szerződés, ami csak január végi költözést tesz lehetővé, amennyiben novemberben jeleztük költözési szándékunkat) indikálják, hogy már akkor is más lakást keresnénk, ha mégsem kellene elköltöznünk… pedig azt hittük anno, hogy barátok vagyunk… de nem… szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi!

A barátok hiányozni fognak, a gyerekeknek még inkább. A szomszédok is… kívánni sem lehetne jobbat, és félek, nehéz is lesz hasonlókat találni. Az egyévesnek indult svejci kalandunk tovább folytatódik, immár nyolcadik éve. Megyünk, és felfedezzük a svejci német dialektust, és remélem továbbra is rácáfolhatunk az előítéletre, miszerint a svájciak hűvösek, számítók, elutasítók. Eddig összesen két ilyenbe futottunk bele, ami azért ennyi év alatt szerintem nem rossz. Szóval újabb kalandra fel!

Megint sokat leszek egyedül, úgyhogy számítani lehet több blogbejegyzésre 🙂

Szép napot!
Anna

Skillshare

This year I decided to try myself on Skillshare as a teacher. So I produced my first video on fine art. I show you how to make a mixed media art piece in some easy steps. You can than use it as an individual decoration on your wall, give it to someone as a gift or scan and use it as a first step of a digital illustration. I drive you through the making process, I talk about illustrations in general and show you some tricks and tips how I create 🙂

I was very scared first to speak in front of a camera but than I decided that it would work so I stepped out of my comfort zone (as everybody suggest on social media, right?) and I did it! Now that’s you who has to do the first step on making art and just go ahead! I’m sure that you also can create outstanding art just have to start somewhere… maybe here and now!?

Snapshot 4

Here you find the link for my class: http://skl.sh/2BMUgnL

Please feel free to reach out if you don’t understand something or you just need some encouraging words! You can also upload your work-in-progress photos and final creation under the video and I promise to answer you as soon as possible!

There’s a small preview of the class. Watch it here!

Have fun!

 

Making faces

Last month I’ve signed up on Carla Sonheim blog’s online class with Lynn Whipple… Making Faces

I don’t really know why but I was affraid of making faces ever since I’ve finished my studies of applied arts. I was drawing portraits countlessly on the university and before but still it was something scary for me, even though they were quite good drawings.

So now I’ve decided to face my fear and took that online class. I really liked it. I show you the result. What do you think?