Az előző hét hipp-hopp eltelt… a szerdai murtenezés, játszóterezés, majd a csütörtöki marhanagyjátszóterezés, ikeázás vitte az időt… jó volt Zsófiékkal találkozni, és nagyon jó volt végre látni Andiékat is 🙂
Az egyik hegy tetején volt egy isteni játszótér, gyermekeknek, és felnőtteknek egyaránt élvezhető játékokkal, gigantikus parkkal körbevéve. Ott helyben feltelefonáltam a már napok óta hívogatott francia nyelvtanfolyam újonnan beszerzett telefonszámát, hátha sikerül végre kideríteni mehetek-e, vagy mi… most azonnal felvették, és mivel a hölgy nem beszélt angolul, bevetettem titkos fegyveremet: Andit. Mindent elsikált nekem: 29-én mehetek tanulni, Kingástul!!! 🙂

Pénteken napközben pihegtünk… délután aztán felszedtük apát, és elautóztunk egy remek sátoros ünnepre, Molli-Margot-ba… mivel ott realizálódott bennünk, hogy ez valódi country buli, jóuram kirakott minket a játszótéren a cowgirlnek öltözött Andival, és gyermekeivel, majd tövig nyomta a gázpedált, hogy gyorsan érjen vissza eredeti veszkó csizmáinkkal, és az elmaradhatatlan filc kalappal. Az este nagyon jól telt… Máté Guillommal eltűnt és istenien szórakozott, míg Kinga minket szórakoztatott. 10 körül, meglepő módon kidőltek a gyerekek. Meglepő, igen… ugyanis itthon sokszor fél 11-kor komoly erőfeszítések árán vagyunk csak képesek álomba imádkozni őket.

Szombaton korán reggel útra akartunk kelni, hogy ne töltsük az egész napot a mindenki számára fárasztó, de immár szükségessé vált nagybevásárlással. Úgyhogy már 10-kor el is indultunk. A francia oldalt vettük célba, ismerve az Euro-CHF adott napi árfolyamát. Villeneuve után komoly dugó alakult ki… más is spórolni akart. Egy hatalmas traktor, utánfutóval (meg minden) igyekezett az egysávos hídra rákanyarodni… mindannyian türelmesen vártunk, általában álló motorral. Amikor végre sikerült a művelet, indítottunk… semmi reakció a kocsi részéről… indítottunk… se kép, se hang… illetve hang az volt: mögöttünk veszettül dudáltak autós-társaink… lehet anyáink is csuklórohamot kaptak, bár nem tudom hány kilóméterre nyúlik az emlegetés hatótávolsága. Motorháztető fel, elakadásjelző ki, férj kezébe bikakábel… várunk… közben telefonálgatás: otthoni autószerelőnek, érdeklődés céljából; Vevey-ben tartózkodó trifósoknak, mentés céljából. Közben reménykedtünk, hátha megáll a továbbra is szakaszosan, dugóban araszoló svejci autósok közül valaki, hogy segéd kezet nyújtson… nem tette… nem számoltam, de legalább 100 db autó “húzott el” mellettünk, mindenféle jóakarat nélkül. Már-már kezdetem azt hinni, hogy a helyiek ennyire érzéketlen, tapintatlan bunkók, amikor egy öreg kisautó hirtelen rendőrkanyart véve állt meg a nyitott motorháztetőnkkel szemben. Kipattant belőle egy mosolygós férfi, rutinosan az akkumulátorára csattintotta a bikakábelt, majd egy gázfröccs, és már duruzsolt is a jó öreg diezel-motor. A kis kocsiból vidám család integetett, majd sarkon fordultak, és elhajtottak… itt is vannak angyalok! 🙂 A gyerkőcöket összeszedtük a szántóföldről, beültünk az autóba, és a rövidke torlódást kivárva (járó motorral) száguldottunk a Cora felé. Néhány óra alatt végeztünk mindennel… fél 7 körül már haza is értünk 🙂

A vasárnap nyugisan telt… nekem… apa gyerekezett (bicajoztak, játszótereztek, kisebb megszakításokkal egész nap), én meg itthon varrogattam, dolgozgattam… végre!!!

Ma reggel meg az iskolában kezdtünk, ugyanis a jövő heti kezdéshez kellett még néhány papirost beszereznünk, minthogy a kipostázottak felszívódtak vala.
Ismételt játszóterezést köbvetően hazakerekeztünk, majd a babakocsiban alvó kisdeddel, és a motorozó nagyobbacskával bevásárolni mentünk… fél 5 körül, mint aki jól végezte dolgát tértünk vissza otthonunkba, hogy folytassuk a már megszokott, és jól bevált időtöltéseinket, vitáinkat… 🙂

Szóval… most is egy játékra jelentkeztem… egyik kedvenc blogomon szemhéjpúdert lehet nyerni… itt

Amit ígérhetek, hogy mindenképpen jön bejegyzés hamarosan, ugyanis vannak dolgocskák… ha nem is nagyok, de valami van 🙂

A nyár erősen küzd a fennmaradásáért, de az ősz hébe-hóba felülkerekedik. Tegnap ki sem mozdultunk, hiszen egyik pillanatban zuhogott, a másikban már majdnem sütött a napocska… de melyikben érünk le az ötödikről? 😀
A szél is közbe-közbefütyül, nem túl kellemes fogadtatása a lépcsőjárástól megfáradtaknak…

Lelkiismeret furdalásom… na az nem volt. Ugyanis vasárnap hegyet másztunk, illetve csak levonultunk (erről később), de a lényeg, hogy alapos térdfájást gyűjtöttem be, ami erősen jelezte jelenlétét éjjel, nem hagyván aludni… ehhez társult gyermekeim figyelmessége: hogy nehogy belemerüljek a térdfájlalásba, folyamatosan szórakoztattak. Mindenféle indokokat találtak ki: pisi, inni, félek egyedül, stb… a gyermeki leleményesség határtalan 😀

Fáradtan, fájó tagokkal, de büszkeségtől is mentesen “pattantam ki” hajnali 9-kor az ágyból… tovább nem volt képem heverészni 😀
A jól megérdemelt kávé után lezuttyantam a gép elé, és majd egész nap ott is maradtam… meg a gyerekek is… volt sok videózás, meg fészbúkozás, pinteresztezés, fotoblőrözés… és persze nem maradhatott el a jó öreg kiabálás, röhécselés, haragudás, ölelkezés sem…

Ily izgalmas nap után ránk virradt a mosónap… erős zuhogással kezdődött, de miután anyuval cseteltünk skájpon, és küldött napsugarat, egész helyre kis idő kerekedett. Bob mester után indulunk is teregetni, majd autós ügyeket intézünk, visszavisszük a kölcsönkönyveket, benézünk ide-oda, elköltünk egy kis erős svájci frankot, és talán még apával is találkozunk.

Szóval vasárnap: Zsófi barátnémtól loptam az ötletet, miszerint elautózunk a hegyekbe, fellibegünk a hegytetőre, majd jól lesétálunk. Már hajnali 11-kor el is indultunk… Chateau-d’oex-ben, a kópnál parkoltuk le az autót, és bemásztunk a kabinos felvonóba, ahol is kiderítettük, hogy a fotóapparát akkuja lemerült. A következő szintre beülőssel libegtünk fel, majd az ott talált étteremben erősen elkezdtünk elemet tölteni. A rövidke másfél órás fenn tartózkodásunk alatt gyerekek apával játszótereztek, majd sültkrumpliztunk… végre feltöltődött… félig 🙂
…és ezalatt beborult!!! Olyan fekete fellegek borították a hegytetőt, hogy alaposan gondolkodóba estünk… séta, vagy levonó? Elindultunk gyalog, de minthogy félóra elteltével is csak a helyes ösvényt keresve keringtünk a környéken, mindig vissza-visszatérve a kiindulóponthoz, végül lelibegtünk félútig. Ott aztán nyakunkba/hátunkra kaptuk csemetéinket, és nekivágtunk a rengetegnek… ez igen jó szórakozásnak bizonyult… még az enyhe hisztigörcsbe merevedett Mátét is kirángatta állapotából, és a hátamról az erdő talajára pattanva vidáman futkorászva vált túravezetőnkké. Az egyórás utat kábé két és fél óra alatt tettük meg, de nagyon jól szórakoztunk. Az eső sem kapott el bennünket, sőt, a végére gyönyörű napsütésben égethettük a kalóriát.

Elcsigázva ültünk be a kocsiba, egy kis parkolóházi kergetőzést követően. Gyermekek elaludtak, és a fent említett kisebb-nagyobb ébredésekkel reggelig horpasztottak, míg én a térdem fájlalásával foglalkoztam alvás helyett. A lényeg, hogy hiperjól szórakoztunk, és még csak meg sem áztunk.

… and now something completely different: megyek teregetni 🙂

Elkészült, és talán már meg is érkezett leendő tulajdonosához az első megrendelésre gyártott könyvecske!!! Pezsgőt bontunk!
Remélem folytatása is lesz!
Használja ‘R’ egészséggel! 🙂