Minthogy ma már ennyire belejöttem, még egy legutolsó szösszenetet feldobok.
Néhány hónapja, amikor épp kötögető (és nem kötekedő) kedvemben voltam, a gyerekeim szemet vetettek gyönyörű fonalamra… jó vastag, puha, türkizkék. Hogy nekik is legyen valami örömük az én elfoglaltságomban, készítettünk egy pompont… ezzel egy-két napig jól eljátszottak, de, mint az már lenni szokott, elég hamar ráuntak. Nem sokkal később barátainkkal bowlingozni mentünk, ahol is volt gyerekeknek való pálya is! Na ott aztán az én Mátém olyan remekül elszórakozott (nyelte a gép a 2 frankosainkat), hogy szinte nem is láttuk egész este…
Eme két remek találmány összefonódásából érett meg bennem egy lengőpompon-bowling elkészítése (tekének a bábuk elhelyezkedése miatt nem nevezném)… Ez még mindig nem lett volna elég, de miután csemetéim elég sok időt töltöttek a varróasztalom alatt, hamar felfedeztem a támasztórúdját, mint remek lengési kiindulópont. Nos hát ide akasztottam fel egy zsinóron a mi nagy pomponunkat… bábuk gyanánt dupló-tornyokat készítettünk, és már indulhatott is a játék! Az asztal alatti kukucskálás külön jó mókának bizonyult…