Amikor ezt a tüzes vöröset felkentem a vászonra, még nem tudtam mi lesz belőle… érdekes módon ennél a képnél a színén kívül semmi előre elképzelt motívum nem lebegett a szemem előtt, nem álmodtam meg, ahogy azt általában szoktam. Mégis, a szín ki akart jönni a tubusból…
A lilán égő kórók, a forróságban összekunkorodó növényszárak mind maguktól kerültek oda… mígnem előttem állt a lángtenger 🙂

Sokat töprengtem mostanában, hogy vajon érdemes-e ide feltenni mindent, amit festegetés címszó alatt művelek, amik a kiállítás(ok)ra készülnek. Végül úgy döntöttem, hogy megmutatom… lesz, amit egészben, lesz, amit csak részleteiben, de talán nem csak engem érdekel, amin épp dolgozom… 🙂

Így tehát jöjjön a folytatás…

A pitypang központi szerepet játszik az életemben… néha (inkább ritkán), mint gyűlölt gyomnövény, de legtöbbször a gyermekkoromra emlékeztető, mindig megújuló, örök érvényű, csodálatos, és változatos mementó… szétröppenő apró ejtőernyőseivel együtt. A saját gyermekeimet éppúgy rabságban tartja, mint anno engem… talán nem is anno… ezért is készülnek ilyen témájú képek.

Az egyik:

… és egy másik: