Mostanában egyre több időt töltök a számítógép előtt… ez sajnos jelen blogon nem látszik meg. Nem így a másikon, az annaságokon… ugyanis új helyre kellett költöztetnem, mert itt kipurcant valamitől… továbbá a napokban nyitottam egy DaWanda boltocskát. Alig pár annaság van még csak benne, de most már muszáj dolgoznom sokat, hogy legyen mit a polcokra tennem.
Elég jó kifogás, hogy miért nem írtam? Nem hiszem, de ez van 🙂

A gyerekek… Máté szorgosan jár a suliba, Kinga oviba. Mindketten élvezik továbbra is, és keveset mesélnek. Lassan, lassan rá kell ébrednem, hogy ők máris elkezdték a saját életüket élni, amibe az évek múlásával egyre kevésbé vonnak majd be. Éppen ezen gondolatmenet mentén jutottam arra az elhatározásra, immár sokadszor, hogy többet fogok velük játszani… remélem ezúttal a fogadalom leírásával akaratom is erősödik, és végre képes leszek szabadulni az internet fogságából. Beszippantott, na… mit tagadjam. Olyan, mint a kábítószer… nehéz abbahagyni. És ismét csak mentségeket keresek… itt, egy idegen országban, idegen emberek között, akik nyelvét ráadásul még mindig csak mértékkel értem, és annál kevésbé beszélem (és akkor még nem szóltam az itt élő temérdek portugál, volt jugoszláviai, orosz, török, indiai, és olasz ajkú lakosról, akik egymás között általában, értelemszerűen a saját nyelvükön kommunikálnak)… szóval itt, magányosan, muszáj… de mindenesetre sokat segít a be nem dilizésemben 🙂

Szóval a történések 1: boltnyitás, kreatív munka.
Történések 2: suli, ovi, gyötrődés.
Történések 3: lakáskikupálási folyamat.
Történések 4: Kinga “szekrénymagárarántási” akciója, minek folyományaképpen fiókra kihúzásgátlót szereltem, éppen ma 🙂

A legutolsót részletezném, bár a fészbúkon többekkel megtárgyaltuk már.
Szóval tegnap történt… én az esti toalettidőmet töltöttem, amikor is hatalmas robajra lettem figyelmes, amit sírás követett. Igazából nem ijedtem meg, mert volt már, hogy egymást fejbe verték, vagy nagy dérrel dúrral lepottyantak a matracról, jó hangosat koppanva a parkettán. Most másképp történt. Amikor dolgomat sietősen befejezvén berobogtam a szobába, Máté nagy nyugodtan mutat a komódra, hogy onnan, az alól jön a sírás… ahogy odanézek, látom, hogy kicsi Kinga szorult ám alá… kiszabadítottam… hozzám bújt, hüppögött egy sort, majd szaladt játszani. Ahogy felmértem a károkat, kiderült ám, hogy drága szívem játszásiból kihúzta a komód mind a négy fiókját, hogy az, súlypontját kívülre helyezvén szépen ráboruljon erre a kis törpére. A mázli az volt, hogy gyermekeim szokásukhoz híven szétdobálták a nappali “kanapéjának” minden szivacsát, párnáját, módszeresen befedve a szoba területét… tündérkém egy ilyen pihe-puha párnahegyre esett, majd rá a szekrény, amiben szintén pihe-puha textil darabok voltak elhelyezve. Még szerencse, hogy nem a szerszámokat tettük belé, ahogy azt elsőre terveztem 🙂
Szóval röpke renoválást követően helyreállt a rend, ki-ki ment a maga dolgára… aznap este már semmi sem történt, hacsak anyu pánik keltését nem vesszük annak, aki felhívott éjjel 11 óra körül, hogy ugye nincs belső vérzése lánykámnak. Ezúton szeretnék minden kedves aggódót megnyugtatni, hogy kutya baja a hölgyikének!!! Azóta édesdeden aludt éjszaka, majd ma délután, és jelenleg is épp a lóbőrt húzza, amit nem tenne, ha baja lenne. A rengeteg rendetlenkedésről, dobálózásról, hancúrozásról, szaladgálásról nem is beszélve!

No, most, hogy kicsit pótoltam a házi feladatot, én is csatlakozom a durmolókhoz… minthogy majd’ leesek a székről, és még mindig egyedül vagyunk itthon (ez elég furán hangzik… mintha királyi többest használnék, pedig nem is)… apahiány holnap éjjelig…

Jó éjszakát!

Nagyszerű fejlemény történt, ami remélem nagy mértékben fogja előrelendíteni az annaságokat!

Kisboltot nyitottam a DaWandán!!! A boltocska neve meglepő módon Annaságok. Itt most már meg lehet vásárolni néhány kreálmányom, illetve meg lehet rendelni ami nincs készleten, vagy ha valaki másmilyenre vágyik 🙂

A boltocskám helyet ad Kaszai Kriszti barátnőm ékszereinek is, amit meg a Vaszay Collection weboldalán lehet amúgy megtekinteni.

Nagyon bízom benne, hogy gyümölcsöző lesz az együttműködésünk, és sikerült a kis boltból kicsit nagyobbacskát csinálni!

Várlak benneteket ott is… meg persze itt is 🙂

Ami meg a jelen blogot illeti, hamarosan sok újdonsággal szolgálhatok… lesz közte kisebb ötletecske, egy-egy szösszenet, de egész komoly munka is, amiről egy kis ízelítő fotórészletet holnapután fogok ide feltölteni.

Huh de rég írtam. Persze megvolt az okom, vagy legalábbis kifogásom, hisz az mindig akad 🙂 Szóval legutóbbi bejegyzésem óta csomó dolog történt: sulikezdés előtti hétvégén még igazi nyár volt: strandoltunk, élveztük a nyarat.

23-án Máté életében új szakasz kezdődött: iskolás lett. No nem azért, mert már 6 éves lett… csak decemberben lesz 5. De itt már a 4 évesek is iskoláskorúak 🙂 Erről írtam már korábban, így nem részletezem, lényeg, hogy inkább ovivége-előiskola (preschool) ez. Viszont meglehetősen nagy változást hozott életünkbe, hiszen minden reggel pontosan 8:25.re az iskolaudvaron van jelenésünk, ha esik, ha fúj, és onnan gyűjtik be a legkisebb nebulókat, állítják őket kettes sorba, és együtt mennek föl az osztályterembe. Szerencsére nem szigorúak túlságosan, ami a pontosságot illeti… tudják jól, hogy ez nem csak a gyerkőcöknek, hanem szüleiknek is nagy változás… ahol nincs nagyobb testvér, ott anyuka is most szokik be a korán kelésbe, pontos indulás-érkezésbe…

Nálunk ez úgy van, hogy anya és apa reggel 7-kor kimászik az ágyból, ahol a nyugodt, és pihentető alvás reményében minden este naivan, és gyanútlanul helyezik álomra fejüket… és ahova az esetek túlnyomó részében még éjszaka legalább egy, de sokszor két keresztgyerek (a szó szoros értelmében… ugyanis teljesen keresztbe fekszenek az ágyban, lábukat apán, fejüket anyán nyugtatva, vagy fordítva) is betelepedett, ezzel általános fészkelődésre, sorozatos ébredésre, majd az egyik felmenőt a gyerekágyba költözésre késztetve… szóval, hogy újra felvegyem a történet fonalát, reggel 7-kor a Quimby örökbecsű dala (Most múlik pontosan) csendül fel a telefonomból, ezzel jelezve, hogy új nap, új hétköznap virradt ránk, ki az ágyból hétalvók!!! Kibotorkálok a konyhába, hogy kávéval erősítsem meg elhatározásomat az ébredésre… közben reggelit készítek, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel, de mindig odafigyelve a kifutó tej veszélyére… igaz, átlag heti egyszer túl korainak bizonyul az ébresztő, és figyelmem még az álmok puha habjain csónakázik, így az a galád tej kifut… elborítva a tűzhelyet, ráégve a főzőlapra, bűztengert eregetve szerteszét… és kiverve az álom maradékát is a szememből. Míg én a kávéfőzés-tejforralás problémakörét igyekszem leküzdeni, férj összeszedi magát, talpig glédában néz az új nap elé, a fáradtság szikrája sem látszik rajta… na ja, ő “csak” dolgozni megy, míg nekem két kis haramiával, meg az 5 emelettel kell megküzdenem. Lassacskán újra felcsendül a Quimby… gyerekeket is fel kell ébreszteni. Té sírva közli apja cirógatására, hogy ő még ááááálmooooos! A családfenntartónak indulni kell, így rám marad a többi. A szokásos nem akarok felkelni, nem akarok reggelizni, nem akarok felöltözni, nem akarok suliba menni után azért nagy nehezen, közös erővel ruhába bújtatjuk a rakoncátlan végtagokat, és megígérve, hogy még játszhat indulás előtt, reggelit gyömöszölök belé… legalább egy kicsit. A tízórait már bekészítettem az uzsonnás táskába, amit iskolakezdésre varrtam a nagyfiúnak (apjuknak is varrtam egyet… néha használja is, ha nincs ideje ebédelni menni, és/vagy van itthonról mit vinni magával a dolgozóba).

Hugica később kel, legalábbis ma reggel így történt. Ő még abban a biztonságos tudatban él, hogy nem neki kell iskolába sietnie, ő még csak kísérő, így ő még bátran kelhet vidáman is… Villámgyors öltözködés, fogmosás, és már roboghatunk lefelé a lépcsőház számtalan lépcsőfokán. Még alig múlt 8:25, és már úton is vagyunk. Mindig, vagy legalábbis meglehetősen sokszor késünk, vagy esünk be az utolsó pillanatban, hiába van tőlünk alig két háznyira a suli… ez már-már törvényszerű, hogy aki a legközelebb lakik az iskolához, az érkezik utoljára… pedig mi minden reggel észvesztve sietünk… Quimby is legalább négyszer figyelmeztet reggelente az idő múlására. Lényeg a lényeg, hogy eddig minden nap odaértünk, pedig most kezdjük a harmadik hetet!

Máténak azt hiszem tetszik a suli. Van két kis barátnője, hol az egyik, hol a másik kezét fogva vonul fel az osztályterembe… kis Don Juan 🙂 Kisfiú barátja is van már… viszont ha jól vettem ki a szavaiból, egyikük nevét sem tudja :D… tulajdonképpen minek is, amikor ott a cou-cou (kukucs)?

Az órarend a következőképp alakul így az elején: hétfő-kedd-csütörtök, péntek reggel 8:25-kor érkezés, 11:50-kor távozás. A keddi napot megtoldották egy délutáni órácskával is, 14:30-tól 15:00-ig. Aznap van a mosónapom, úgyhogy úgyis annyit rohangálok egész nap… egy plusz időpont nekem meg sem kottyan! Szerdán nincs iskola… pihenőnap. Kingának is elkezdődött az ovi. Ugyanoda jár, mint ahol Máté kezdett februárban. Kedden, és szerdán délelőtt 8:45-től 11:15-ig. A kedd délelőttöm így teljes magányban telik… van két és fél órám, egyedül. A szerdát meg Mátéval töltöm kettesben. Múlt héten még kipróbáltuk a közös ovizást, nevezetesen a nagyfiút és a kislányt is elvittem ugyanabba az intézménybe, töltsék együtt a délelőttöt, de nélkülem… nem jött be. Drága fiam már túl nagynak bizonyult a kicsik közé… másképp játszik már: lökdösődik, kicsit durvul, és a kisiskolásokra oly jellemzően folyamatosan piszkálja a kicsiket, nagyságának teljes tudatában :D… ezen okból kifolyólag Té eredeti szerdai oviját becseréltük Kingus keddi ovijára.

A francia nyelvtanfolyam, amit kinéztem magamnak, nem működik egyenlőre. Mint kiderült, nincs gyerekmegőrzés náluk. Így kaptam egy következő telefonszámot, ahol is bébiszittert keresnek nekem, városilag támogatva, hogy hasznos tagjává válhassak a svejci társadalomnak. Egyelőre nem telefonáltak, hogy lenne vállalkozó rosszcsontjaim megőrzésére. DE ma reggel felhívott a franciatanár a tanfolyamról, hogy ő majd intézkedik nekem :)… meglepő, úgy tűnik felüdülést jelentene neki, ha iskolázott közönsége lenne. Amikor beiratkoztam a tanfolyamára, ugyanis megkérdezte, hogy jártam-e iskolába… mondom nem tanultam franciát otthon… erre ő: Nem, nem, nem erre gondolt. Jártam-e valaha bármilyen iskolába? Miiiii? Mint kiderült igen sok olyan diákja van, aki egyáltalán nem tanult még iskolában soha, semmit… mondjuk logikus: akiket a teremben láttam, Indiából, Afrikából, Ázsiából jöttek, és nyilván nem a jólét elől menekültek ide. Egy szó, mint száz a tanárnő meglehetősen felderült, látva, hogy egy diplomás tanítványa is akadhat… lehet, hogy ezért lobbizik értem. Meg az is lehet, hogy bárki másért is ugyanígy közbenjárna 🙂 Szóval ügyem sínen van, és már csak várni kell… nem tudom milyen tempóban őrölnek az itteni malmok.

Kingus épp a lábaimhoz telepedve tologatja Thomast és Jamest, a papír babaházban, miközben kiscicát játszik nekem 🙂