Érthetetlen okokból a blogger szétkapta a blogom… értsd: a jobb hasáb szépen lecsusszant a másik alá, és sehogy sem sikerült visszaállítani.
Dühömben létrehoztam itt az annaságokat… a megjelenés még gyerekcipőben jár, de ígérem, lesz saját design, legalább a fejlécre…

Szóval mostantól itt várlak benneteket!

Anna

Az elmúlt lustálkodós, szünetvégétkihasználós napokon csak délután mozdultunk ki kuckónkból…

A fenti mintát követve tegnap is csak 3-kor indultunk el, akkor is kényszerűségből: iskolalátogatás volt. Apával ott találkoztunk. Örülök, hogy tudja, mi az igazán fontos! Remélem a gyerekek baseball meccseire is el fog járni, és nem az amerikai filmek elfoglalt szülői példája lebeg a szeme előtt… szóval jön, és részt vesz a fontos eseményeken… mint az első iskolai nap előtti látogatás. Máté és Kinga is azonnal megtalálták a teremben a játékokat, mi elbeszélgettünk a hála égnek angolul beszélő leendő tanárnénikkel. Mindenki nagyon kedvesen fogadott minket is (nem csak a gyerkőcöket), és egyáltalán nem voltak fennakadva francia nemtudásunkon… mint kiderült egyáltalán nem ritka. Gyakran azt sem tudják, hogy hogyan kell kiejteni a gyerekek nevét, nem tudják ki honnan jött, hogy került ide… “multikulti” ország ez a javából… na ja, 20% körül van a bevándorlók aránya.
Egy szó, mint száz a gyerekek és szüleik is jól elvoltak, megbeszéltek mindent, amit lehet, vagy szükséges… pl. uzsonnás-táskát kell varrnom sürgősen 🙂

A suli-vizit után összeszedtük az úszóruhákat, és leautóztunk Petiék irodája elé (bizonyos okok miatt nem éreztem magam elég erősnek egy full cuccos sétához). Ott parkíroztunk egész este, Petire bízva az ingyenes parkolóhelyre való átállást 🙂

Na… onnan battyogtunk le a tóhoz, a kismedencéhez, ahol Máté marha jót lubickolt, amíg kishúga a babakocsiban szundított. Mivel labdát nem vittünk, az egyik Thomas-os karúszót fújtam fel, és azt dobáltuk, fürdőtársaink legnagyobb “örömére”. Jól szórakoztunk. Kicsi lányom horpasztott vagy másfél órát. Amikor felébredt, megfürdött, bár már elbújóban volt a napocska, így nem talált benne akkora élvezetet. Ééééés kimászott a vízből, mondván pisilnie kell!!! Micsoda jól nevelt kiscsajom van, mi? Elvonultunk lepisilni egy hatalmas fát, majd visszatotyogtunk, és onnantól csak és kizárólag pucéran volt hajlandó vízbe mászni. Az egyetlen a gyerekek közül 😀 Kíváncsi leszek, később is megtartja-e ezt, az apukájától örökölt meztelenkedési hajlamot… a pasik imádnák, én kevésbé 😀

A fürdőzés meguntával, és néhány szökési kísérlet meghiúsítását követően elbattyogtunk fagyizni, majd le a partra, kavicsokat dobálni… A fagyit csipsz követte… édes selypítéssel szokta kérni, aminek néha beadom a derekam 🙂

A kavicsok varázsa is elmúlt idővel, így a híd túloldalán lévő félcsövet vettük célba. Na ott aztán összefutottunk leendő barátainkkal. Egy angol család gyermekei csatlakoztak a mieinkhez, és miután a nagylány majdnem fejbevágott a papucsával, én nagylelkűen odavetettem egy doesn’t matter-t, az anyuka nagy megkönnyebbüléssel, félhangosan megjegyezte, végre vki, aki beszél angolul! Szóval így kezdődött… innen beszélgettünk sokat, majd meginvitáltak az esti ejtőzésre a plázson, ahol a gyerekek homokoztak, mi meg nagy összegeket költöttünk mochito-ra, és sörre. Jó volt, névjegyet is cseréltünk, eszmét is. Remélem találkozunk még, ezúttal kevésbé költséges helyen. 🙂
A buli után érzékeny búcsút vettünk egymástól, majd ki-ki elballagott az autójához. Remélem ők könnyebben találták meg a kulcsot nálunk, ugyanis kiderült, hogy drága uram arra sem emlékezett, hogy autóval jöttünk le, nemhogy arra, hogy az ő zsebében őriztetett a kulcs, a fizetős helyről 5 órakor odébbállás céljából (ami persze így nem is történhetett meg)… na itt következett az eszeveszett keresgélés… kulcs sehol… sem a lenti asztalon, sem a fenti asztalon, sem a szekrényben, sem a konyhában, sem a toalettben… végül a készülő iroda építési területén lelt rá az én kincsem, a már elveszettnek hitt autóindító eszközre. Közben persze hatalmas bírságok lebegtek szemünk előtt, ha nem is az elmúlt néhány óra, de legalábbis a következő napok miatt.
Nem tudom ennyire szerencsések, vagy ennyire szerencsétlenek vagyunk-e, mindenesetre meglett a kulcs, és büntetőcédulát sem találtunk…

Na de itt következett a következő tárgy hiányának felfedezése: hol van a futóbicaj??? Vissza a tópartra, anya kiugrik, futólépésben megy a játszótérhez, közben szeme vizslatja a sötétben a tópartot, a mai nap helyszíneit… és igen!!! Az elhagyott járgány a játszótér kerítésének támasztva épphogy nem nyüszítve várja gazdái visszatértét!!! Hallejuja Svejc!!!

Eme élményekkel gazdagabban tértünk haza, fél 11 magasságában… gyerekek villámfürdetése, majd villámaltatása kipipálva, ágy, alvás!!!

Az előző hét hipp-hopp eltelt… a szerdai murtenezés, játszóterezés, majd a csütörtöki marhanagyjátszóterezés, ikeázás vitte az időt… jó volt Zsófiékkal találkozni, és nagyon jó volt végre látni Andiékat is 🙂
Az egyik hegy tetején volt egy isteni játszótér, gyermekeknek, és felnőtteknek egyaránt élvezhető játékokkal, gigantikus parkkal körbevéve. Ott helyben feltelefonáltam a már napok óta hívogatott francia nyelvtanfolyam újonnan beszerzett telefonszámát, hátha sikerül végre kideríteni mehetek-e, vagy mi… most azonnal felvették, és mivel a hölgy nem beszélt angolul, bevetettem titkos fegyveremet: Andit. Mindent elsikált nekem: 29-én mehetek tanulni, Kingástul!!! 🙂

Pénteken napközben pihegtünk… délután aztán felszedtük apát, és elautóztunk egy remek sátoros ünnepre, Molli-Margot-ba… mivel ott realizálódott bennünk, hogy ez valódi country buli, jóuram kirakott minket a játszótéren a cowgirlnek öltözött Andival, és gyermekeivel, majd tövig nyomta a gázpedált, hogy gyorsan érjen vissza eredeti veszkó csizmáinkkal, és az elmaradhatatlan filc kalappal. Az este nagyon jól telt… Máté Guillommal eltűnt és istenien szórakozott, míg Kinga minket szórakoztatott. 10 körül, meglepő módon kidőltek a gyerekek. Meglepő, igen… ugyanis itthon sokszor fél 11-kor komoly erőfeszítések árán vagyunk csak képesek álomba imádkozni őket.

Szombaton korán reggel útra akartunk kelni, hogy ne töltsük az egész napot a mindenki számára fárasztó, de immár szükségessé vált nagybevásárlással. Úgyhogy már 10-kor el is indultunk. A francia oldalt vettük célba, ismerve az Euro-CHF adott napi árfolyamát. Villeneuve után komoly dugó alakult ki… más is spórolni akart. Egy hatalmas traktor, utánfutóval (meg minden) igyekezett az egysávos hídra rákanyarodni… mindannyian türelmesen vártunk, általában álló motorral. Amikor végre sikerült a művelet, indítottunk… semmi reakció a kocsi részéről… indítottunk… se kép, se hang… illetve hang az volt: mögöttünk veszettül dudáltak autós-társaink… lehet anyáink is csuklórohamot kaptak, bár nem tudom hány kilóméterre nyúlik az emlegetés hatótávolsága. Motorháztető fel, elakadásjelző ki, férj kezébe bikakábel… várunk… közben telefonálgatás: otthoni autószerelőnek, érdeklődés céljából; Vevey-ben tartózkodó trifósoknak, mentés céljából. Közben reménykedtünk, hátha megáll a továbbra is szakaszosan, dugóban araszoló svejci autósok közül valaki, hogy segéd kezet nyújtson… nem tette… nem számoltam, de legalább 100 db autó “húzott el” mellettünk, mindenféle jóakarat nélkül. Már-már kezdetem azt hinni, hogy a helyiek ennyire érzéketlen, tapintatlan bunkók, amikor egy öreg kisautó hirtelen rendőrkanyart véve állt meg a nyitott motorháztetőnkkel szemben. Kipattant belőle egy mosolygós férfi, rutinosan az akkumulátorára csattintotta a bikakábelt, majd egy gázfröccs, és már duruzsolt is a jó öreg diezel-motor. A kis kocsiból vidám család integetett, majd sarkon fordultak, és elhajtottak… itt is vannak angyalok! 🙂 A gyerkőcöket összeszedtük a szántóföldről, beültünk az autóba, és a rövidke torlódást kivárva (járó motorral) száguldottunk a Cora felé. Néhány óra alatt végeztünk mindennel… fél 7 körül már haza is értünk 🙂

A vasárnap nyugisan telt… nekem… apa gyerekezett (bicajoztak, játszótereztek, kisebb megszakításokkal egész nap), én meg itthon varrogattam, dolgozgattam… végre!!!

Ma reggel meg az iskolában kezdtünk, ugyanis a jövő heti kezdéshez kellett még néhány papirost beszereznünk, minthogy a kipostázottak felszívódtak vala.
Ismételt játszóterezést köbvetően hazakerekeztünk, majd a babakocsiban alvó kisdeddel, és a motorozó nagyobbacskával bevásárolni mentünk… fél 5 körül, mint aki jól végezte dolgát tértünk vissza otthonunkba, hogy folytassuk a már megszokott, és jól bevált időtöltéseinket, vitáinkat… 🙂