Szóval… most is egy játékra jelentkeztem… egyik kedvenc blogomon szemhéjpúdert lehet nyerni… itt

Amit ígérhetek, hogy mindenképpen jön bejegyzés hamarosan, ugyanis vannak dolgocskák… ha nem is nagyok, de valami van 🙂

A nyár erősen küzd a fennmaradásáért, de az ősz hébe-hóba felülkerekedik. Tegnap ki sem mozdultunk, hiszen egyik pillanatban zuhogott, a másikban már majdnem sütött a napocska… de melyikben érünk le az ötödikről? 😀
A szél is közbe-közbefütyül, nem túl kellemes fogadtatása a lépcsőjárástól megfáradtaknak…

Lelkiismeret furdalásom… na az nem volt. Ugyanis vasárnap hegyet másztunk, illetve csak levonultunk (erről később), de a lényeg, hogy alapos térdfájást gyűjtöttem be, ami erősen jelezte jelenlétét éjjel, nem hagyván aludni… ehhez társult gyermekeim figyelmessége: hogy nehogy belemerüljek a térdfájlalásba, folyamatosan szórakoztattak. Mindenféle indokokat találtak ki: pisi, inni, félek egyedül, stb… a gyermeki leleményesség határtalan 😀

Fáradtan, fájó tagokkal, de büszkeségtől is mentesen “pattantam ki” hajnali 9-kor az ágyból… tovább nem volt képem heverészni 😀
A jól megérdemelt kávé után lezuttyantam a gép elé, és majd egész nap ott is maradtam… meg a gyerekek is… volt sok videózás, meg fészbúkozás, pinteresztezés, fotoblőrözés… és persze nem maradhatott el a jó öreg kiabálás, röhécselés, haragudás, ölelkezés sem…

Ily izgalmas nap után ránk virradt a mosónap… erős zuhogással kezdődött, de miután anyuval cseteltünk skájpon, és küldött napsugarat, egész helyre kis idő kerekedett. Bob mester után indulunk is teregetni, majd autós ügyeket intézünk, visszavisszük a kölcsönkönyveket, benézünk ide-oda, elköltünk egy kis erős svájci frankot, és talán még apával is találkozunk.

Szóval vasárnap: Zsófi barátnémtól loptam az ötletet, miszerint elautózunk a hegyekbe, fellibegünk a hegytetőre, majd jól lesétálunk. Már hajnali 11-kor el is indultunk… Chateau-d’oex-ben, a kópnál parkoltuk le az autót, és bemásztunk a kabinos felvonóba, ahol is kiderítettük, hogy a fotóapparát akkuja lemerült. A következő szintre beülőssel libegtünk fel, majd az ott talált étteremben erősen elkezdtünk elemet tölteni. A rövidke másfél órás fenn tartózkodásunk alatt gyerekek apával játszótereztek, majd sültkrumpliztunk… végre feltöltődött… félig 🙂
…és ezalatt beborult!!! Olyan fekete fellegek borították a hegytetőt, hogy alaposan gondolkodóba estünk… séta, vagy levonó? Elindultunk gyalog, de minthogy félóra elteltével is csak a helyes ösvényt keresve keringtünk a környéken, mindig vissza-visszatérve a kiindulóponthoz, végül lelibegtünk félútig. Ott aztán nyakunkba/hátunkra kaptuk csemetéinket, és nekivágtunk a rengetegnek… ez igen jó szórakozásnak bizonyult… még az enyhe hisztigörcsbe merevedett Mátét is kirángatta állapotából, és a hátamról az erdő talajára pattanva vidáman futkorászva vált túravezetőnkké. Az egyórás utat kábé két és fél óra alatt tettük meg, de nagyon jól szórakoztunk. Az eső sem kapott el bennünket, sőt, a végére gyönyörű napsütésben égethettük a kalóriát.

Elcsigázva ültünk be a kocsiba, egy kis parkolóházi kergetőzést követően. Gyermekek elaludtak, és a fent említett kisebb-nagyobb ébredésekkel reggelig horpasztottak, míg én a térdem fájlalásával foglalkoztam alvás helyett. A lényeg, hogy hiperjól szórakoztunk, és még csak meg sem áztunk.

… and now something completely different: megyek teregetni 🙂

Elkészült, és talán már meg is érkezett leendő tulajdonosához az első megrendelésre gyártott könyvecske!!! Pezsgőt bontunk!
Remélem folytatása is lesz!
Használja ‘R’ egészséggel! 🙂

Kicsit tudathasadásos állapot ez: otthonról jöttünk haza… most akkor hol itthon? vagy hova haza? itthonról otthonba… vagy az megint más? otthonról haza… ja és közben voltunk még otthon Szentgotthárdon is… jó kis kalamajka. 😀

Július végén tértünk vissza. A tervek szerint szombat este 6-kor indultunk Szentgotthárdról, és hajnal 4 körül érkeztünk Vevey-be… ehhez képest majdnem 8 lett, mire elindultunk. Máté szinte azonnal elaludt, Kinga viszont nem tudott a takonytól… ő felváltva nézte a kis dvd-t, és visított valami miatt. Fárasztó út volt, úgyhogy éjfél körül úgy döntöttünk, megállunk Münchenben a “szokott” helyünkön, aludni. Igen jó döntésnek bizonyult… a dupla ágyon 4-en is szuperül aludtunk. Az újra felbukkanó arcüreggyulladásom ugyan kicsit beárnyékolta a pihenést, és a kiváló reggelit, de így is jó volt. Reggel indultunk tovább. Nem siettünk… útközben megint Mekiben ebédeltünk, de már azt sem eszik a gyerekek… jöhet megint a házikoszt!
Na de a lényeg: délután 3 körül érkeztünk a ház elé… a gyerekek örömujjongásai közepette fordultunk be a parkolóba. A lakásba lépve rohantak a játékaikhoz 😀
Másfél hónapig mások laktak nálunk… kicsit izgultam mit találok. Első pillantásra minden várakozásomat felülmúló rend fogadott… csak első látásra 😦
A konyhának én estem neki, a fürdőszobának Peti… végigsikáltuk, hogy be merjük engedni a gyerekeket is… Azóta pakolászunk… még mindig van mit 😀

Vasárnap érkeztünk, így Peti fel volt készülve a legrosszabbra: hétfő reggel irány a munka! És itt jött a meglepetés! Hétfő, augusztus 1. volt… munkaszüneti nap (a svájci államszövetség megalapításának ünnepe)… a tóparton mindenhol tűzijáték volt…
Az egész napot a tóparton töltöttük… a gyerekek a szökőkútban fürödtek, a játszótéren rohangáltak. Délutáni alvásra hazajöttünk, Kingussal aludtunk 1-2 órát, amíg a fiúk játszótereztek. Délután ismét tópart, játszótér, fürdőzés, majd haza… vacsi után indultunk vissza megtekinteni a parádét…csak ültünk a parton a tömegben, és vártunk, vártunk, vártunk… Máté haza akart már menni, majd fél 11 előtt pár perccel elaludt… a tűzijáték 10:30-kor kezdődött… nagyon szép volt, de igazából semmi extra… Sajnos Andiékkal sem tudtunk találkozni, pedig jó lett volna 😦

Tegnap szokásos mosónap… jó kis izomláz az eredmény 😀

Ami viszont beárnyékolta hazaérkezésünket: kaptam egy levelet a francia nyelvtanfolyam szervezőitől… franciául… ez vajon az első teszt? :D… na de a lényeg, hogy a nagyszámú jelentkező miatt nem tudnak nekem helyet biztosítani az idén kezdődő nyelvtanfolyamon. Vegyem fel velük a kapcsolatot, hogy szólhassanak, ha lesz üresedés. A dühítő a dologban az, hogy amikor jelentkeztem, biztosra mondták, így lemondtam az ovit Kingának, hiszen jön velem tanulni… na tessék… nem tartom tisztességesnek az eljárást, és nem is értem. Mennyiben vagyok én kevésbé elfogadható tanuló, mint bárki más? És miért franciául írnak levelet egy leendő diáknak??? Hol itt a ráció? Svájc, mi? :DDD

A lakáskeresés is elég furán alakul. A harmadikra egy Gomez költözött… lassan csupa portugál lakik itt… vajon ez alapfeltétel? A mi jelentkezésünket miért nem fogadták el? Na mindegy. Egy ismerősünkkel találkoztunk a tóparton, akik most költöztek végre egy parti lakásba. 11 év után, svejci feleséggel… szóval van még mire várnunk…

Na meglátjuk mit hoz a holnap… egy biztos: Petivel szeret dolgozni a főnök, Máté megy suliba… a lányok kérdése még nyitott 😀