Ma reggel Mátét Nana vitte oviba… volt kisebb ellenkezés, de végül mégis úgy döntött, hogy marad, és játszik a gyerekekkel.
Amikor anyu visszaért, elmentünk a turiba, Kingának cipőt nézni. Gondoltam adok egy esélyt, hátha kifogunk valami jó darabot… így is lett. A kicsi lánynak gyönyörű bőr csizmácskát találtunk, amit azonnal felvett, és boldogan sétált benne.
Meglepődtem a turkálón, ugyanis csupa sérült ember dolgozott náluk… Down-kór (és vélhetően egyéb szindrómák is) nyomait fedeztem fel az arcokon… rendkívül jó volt látni, ahogy komolyan dolgoznak, és emberként kezelik őket! Az üzlet áraiból gondolom, hogy az elsődleges cél itt a szociális foglalkoztató jelleg, és nem az anyagi haszonszerzés… azt hiszem otthon is elkélne kicsit több ilyen kezdeményezés.
A rövid séta után hazatértem a negyedikre, amíg Nana Kinguval elment Mátéért az oviba. Összeszedtem az úti túrórudi adagot, és vártam a kis csapatot. Pár perc múlva már együtt robogtunk lefelé a dombról, a vonatállomásra. A genfi gyors pont időben érkezett… Nana felszállt, mi meg integettünk… most megint üres vagyok belül… nincs energiám. Anyuval nem mindig felhőtlen a kapcsolatunk… van, hogy némán tépázzuk egymás idegeit, pontosan tudva, hogy a másik mit gondol, mit érez… mégis hiányzik, amikor nincs elérhető távolságon belül. Most kicsit honvágyam van, holott tudom, hogy így, és itt nekünk jó… de mégis 🙂
A vonatállomásról hazafelé bementünk apáért a munkahelyére, és együtt jöttünk haza ebédelni. A tegnap készített cézár-saláta mára istenien összeért! (nyami)
Honvágyam betetőzésére ma a Facebookra feltöltött 5 évvel ezelőtti röpis képeket egy régi csapattársam… most agyalhatok, hogy hol tudnék legalább röplabdázni megint…

Ma reggel indulóban voltunk… kérem Mátét, vegye fel a zokniját (ez már az utolsó csepp volt a reggeli pohárban… volt már Nana rugdosása, rongybabáskodás, szemtelenkedés, szemberöhögés, minden)… nem is hallja amit mondok. Mondom: tízig számolok, ha nem veszed fel addig, akkor itt maradsz!… nem veszi fel… húzom az időt, még vagy negyed órát, de végül csak elindulunk. Látványosan… Máté marad. Anyu lemegy a ház elé Kingával, én a lépcsőházban várom Mátét. 20 percig csak azt hallom bentről hol sírósan, hol követelőzve, hogy “Anya, kérek szépen inni!” (mindig ebbe menekül, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy elképzelte)… én várom, hogy végre felfedezze, hogy egyedül maradt… hiszen az a cél ezzel az egésszel, hogy rájöjjön, komolyan mondom, amit mondok… végre hallom kimegy az előszobába. Felfedezte, hogy egyedül van? Nem… nem is keres, csak inni kér (a szobájában az asztalon van az innivalója, csak el kéne vennie, és kinyitni)… aztán leül játszani a szobába. Amikor megint keres egy kicsit, bemegyek… a szobában játszik, örül, hogy lát. Mondom neki, öltözzön fel… vagy legalább hozza ide az előszobába a ruháját, és segítek… nem teszi. Dühösen felöltöztetem. Kis noszogatásra végre megígéri, hogy nem lesz ilyen kis csökönyös csacsi… megölelgetem, megszeretgetem… elindulunk.
Megnézünk megint egy ovit. Kétnyelvű… marha drága. Játszóterezünk a tóparton… önzőzés a hintán… megint veszekedés. Ezután tündérien viselkedik Kingával, együtt játszanak… imádnivalóak.

Na most jön Kingus hisztije… Nem akarok beülni a kocsiba, nem akarom megfogni Nana kezét, nem akarok…
Váltva hisztiznek… kimerítő…
Hattyúkat etetünk száraz kenyérrel… kavicsdobálás…
Veszünk szendvicseket, majd megmásszuk a hegyet.
A hegyi játszótéren piknikezünk, istenien érezzük magunkat! Gyönyörű, melengető napsütés, nyugalom… semmi hangos szó! Utána rövid séta Corsier sur Vevey-ben… Irány haza!
Azóta minden oké.
Gyerekek tündériek!

Hogy lehetne elkerülni az ilyen reggeleket, hisztis napokat?

Múlt szerdán este érkezett Nana… erről már beszámoltam 🙂

Azóta minden nap komoly programjaink vannak:

Pénteken Lausanne-ban voltunk, ahol egy reklámújság hirdetését követve Canon objektívet kerestünk. Egy egész komoly tükörreflexes gép van a birtokomban… Peti főnöke adta kölcsön… objektívet meg egy barátunktól kaptunk, de költözés előtt visszaszolgáltattuk a jogos tulajdonosának. Majd egy hónapja a tokban árválkodott a gép… mostanáig. Ugyanis a reklámban szereplő boltot megtaláltuk, ahol elmondták, hogy olyan obi márpedig nekik nincs, DE van egy fotósbolt a hídon túl, balra le, ahol minden van… volt is… éspedig leértékelve!!! Olcsóbban, mint bárhol!!! Úgyhogy immár Canon objektív tulajdonos lettem… na nem komoly: 18-55 mm… alapobi… nekem pont elég 🙂
Természetesen mikor máskor tudott volna Peti kora délután elszabadulni, ha nem akkor, amikor mi épp más városban tartózkodtunk: pénteken… már 1-kor otthon volt!
Tipliztünk haza, így a délután legalább közös volt 🙂 Tópart 🙂

Szombaton Genfbe kirándultunk, összekötve a kellemest a hasznossal. Peti egyik volt főnökének vittünk a reptérre egy hozzánk szállított autót, amivel tovább utaztak síelni…
A néhány szabad óránkat Genfben, a tóparton töltöttük… kikötő, tó, sok ember, madarak, napsütés, játszótér (zseniális… kerékpár gumikból) … jól szórakoztunk 🙂

Vasárnap a Montreaux mellett lévő vízi várat néztük meg… elképesztő építmény… elképesztő hideggel odabent 😀
Néhány órás séta, ámuldozás, és fagyoskodás után tovább autóztunk Evianba. A város legszélén megálltunk, és gyalog mentünk tovább… tó, kikötő, sok ember, félcsövező gördeszkások, és rolleresek, játszóterek, napsütés… fagyoskodás 😀
Sokat sétáltunk, jól szórakoztunk, jól elfáradtunk.

Tegnap este megérkezett Nana… mindannyian elautóztunk érte Genfbe. Máté azonnal elaludt, amint elindultunk… nem is csoda: délelőtt ovi, majd itthoni fergeteg, végül rendrakás… mire útra keltünk, mindketten kipurcantak. Kinga így is énekelt egész úton, és csak visszafelé nyűgösködött… azért egy mekis vacsi őt is lecsendesítette. Té viszont felfordult gyomorral, enyhén zöld bőrrel ült hátul… Amikor aztán az autópályáról letértünk, és elkavarodtunk már Vevey-ben, a hegyen, kipakolt… Csak itthon ette meg az úti elemózsiát.
Mivel 10 óra körül értünk haza, utána még jó másfél órát ébren voltunk… örültünk a viszontlátásnak… Hevenyészett ünneplést csaptunk, hiszen alig egy hete volt anyu szülinapja. A csemetéim tündériek voltak, szokás szerint… fél 12 körül kerültek ágyba… illetve matracra, mivel mindketten átengedték ágyukat Nanának, és leköltöztek a fotelágyba. Reggel 7-ig mindenki édesdeden aludt!
Délelőtt (11 után :D) lesétáltunk a tópartra, majd apával találkoztunk, egy szendvics-ebédre. Közben Kinga elaludt a hátamon… ma egy kicsit, nem meglepő módon, mindenki buli utáni, punnyadós fáradtságot érez… az idő is 😦 Bágyatag napsütés, ködös táj, hideg…
Séta után itthon fogyasztottuk el kávénkat, mialatt a gyerekeim elfoglalták a gépemet, így kénytelen voltam újra a kis okos telefonomhoz fordulni segítségért, és innen írni a mai bejegyzést.
Két csöppségem a gép előtt ült, és a legkisebb ugrifülest nézték… Máté kezelte az egeret… Kinga választott.
Mostanra már visszakaptam a gépemet 🙂 A törpék pihennek, én próbálok ébren maradni estig 😀