jobb reggelt!

Tegnap délután Mátém elaludt! Meglepődtem… különösen akkor, amikor már 3 órája szunyált… arra gyanakodtam, hogy beteg lesz a drágám, de szerencsére tévedtem. Viszont amikor 8 körül felébredt, és kómás volt még csöppet, igyekeztünk gyors ágyba bújással, mesével visszaaltatni… hát ez nem jött össze. Mondjuk Kinga sem volt partner, nem segített túl sokat, hogy röhécselt, gagyarászott, ficánkolt… teljesen felébresztette a bátyját. Ennek egyenes következménye volt mindkét szülő idegeinek tönkretétele. Én “altattam” kb. egy, másfél órán át, mire tombolva, “Azt csináltok, amit akartok, de innen ki nem jöttök!” felkiáltással kivonultam a gyerekszobából. Így, hogy engem már sikerült kiborítaniuk, Petin volt a sor: ő kb. 1 órán át bírta (legalább a kisebbik éberségét sikerült elaltatnia), csak akkor menekült ki, enyhén sokkos állapotban… Máté még mindig ébren… Ekkor megint én következtem, mellébújtam, simogattam… mindhiába. Na itt feladtuk… mindketten, pedig meggyőződésem, hogy azért van 2 szülője a gyerekeknek, hogy ha az egyik felmondja a szolgálatot, legyen, aki a helyébe lép…
Szóval Máté át a mi szobánkba, huncut szemekkel fészkelte be magát az ágyunkba… és nézhetett egy kis Elmót, csak hogy mi is lenyugodhassunk. Peti lefeküdt mellé, és szerintem 2 percen belül el is nyomta az álom. Aludhatott olyan 100 méter mélyen is, mert reggel, amikor elmeséltem neki, hogy Té még éjfélkor sem aludt, rettentően meglepődött. Innen az én bulim volt az éjszaka. Elsőszülöttem mellé bújva hajtottam álomra fejem, mikor is ketteske vonyított fel… így jó, és engedelmes szülő módjára átbattyogtam kislányomhoz, és mellé vackoltam be magam. Hát kényelmes az nem volt… 90 cm széles ágya van, ami egy majdnem kétéves számára elég nagynak mondható, még egy melléfekvő anyával is… feltéve, hogy ez a majdnemkétéves hosszában, és nem keresztben fekszik. Az ottlétem azért legalább Kingu alvását megoldotta… nem úgy az enyémet… időnkénti elbóbiskolásom rémálmokat szült, így pár óra elteltével átmásztam Té ágyába. Na itt végre aludtam!!! Finom puha paplan, kényelmes párna, alvó gyerekek… kell ennél több? Az a pár óra (ami pár percnek tűnt) maga volt a mennyország…

hátiló… backpack (backhorse, as my daughter calls)

Ez a kis hátizsák akkor vált esedékessé, amikor vérre menő viták zajlottak két gyermekem között, hogy vajon ki cipelje a hátizsákot… mondanom sem kell, hogy volt kishátizsákból is vagy 2-3, de egyik sem nyerte meg kicsi lányom tetszését. A bátyus hátitatyója persze kivételt képez! No, hát így szántam rá magam egy kislányoknak való, de mégsem rózsaszín hátiló (Kinga hívta így jó sokáig) varrására. Kívül farmer, belül viaszosvászon… az elejéről a mai napig hiányzik a díszítés… talán egyszer sikerül pótolnom 🙂

farsang 2010… mascarade 2010

Tavaly ilyenkor sokat töprengtünk Mátéval, hogy minek is öltözzön a farsangi bálon. Aztán jött az ötlet… nem meglepő, hiszen egy 3 éves gyerekről van szó… dínó lesz!…
Mindig is nagyon szerettem jelmezeket készíteni… nem is tudom miért nem jelmeztervezőnek mentem… valahogy ez fel sem vetődött bennem a pályaválasztás kapcsán… szóval maradt hobby…
Talán én voltam a legizgatottabb, amikor Máté végre beöltözős korba ért.
Hát ilyen lett az én kis dínoszauruszom 🙂