Éjszaka- alvás… vagy mégsem?
Az én kicsi fiam úgy gondolta, ez inkább az anya idomítás ideje… kb. 11- től fél 3- ig ugráltatott, 10-15 perces szünetekkel… ennyi kell ugyanis ahhoz, hogy bevackoljam magam a jó meleg ágyikómba.
Na jó, ne legyek gonosz, főleg ne a saját porontyomhoz! Sima üvöltéssel kezdődött, mellyel elsőszülöttem pisilési ingerét szokta jelezni, rosszabb napjain. Ezt az akadályt simán vettem, megnyugodva bújtam vissza hites uram mellé. 10 percen belül újabb üvöltésre riadtam… ezúttal a megfejthetetlen sírással szembesültem… cseppem a gyerekek visszafogottságával tájékoztatott nem elfogadható állapotáról… vagyis üvöltött… a fülembe. Néhány percnyi ölbéli simogatás, ringatózást követően megnyílt a drágám szája, és faggatózásomra közölte, hogy igen, fáj valamije… mégpedig a torka… hurrá! Így mi mást is tehet egy jóérzésű anya? Megy, felforgatja a gyógyszeres szekrényt, előveszi a mézes cukorkát, a köhögéscsillapítót (minthogy már köhög is a kisfiú), és előkészít minden más gyógy izét, ami még ilyenkor bevetésre kerülhet.
A 15 perceket kivárva jött még rugdosás, nyöszörgés, kínlódás, megint rugdosás, majd a “félek egyedül” (miután visszaköltözött a saját ágyába)… utána megint folytatódott a rugdosás, nyöszörgés, kínlódás, megint rugdosás… mindennek betetőzéseképpen fél 3-kor kiderült, hogy a füle fáj a drágámnak… egy adag Nurofen oldotta meg a helyzetet. Így végre aludhattunk mindannyian… én Té ágyában. 🙂
Legközelebb csak reggel kezdtek el a fejemre mászva hisztizni… 🙂
Azóta kapott/tak megfelelő homeos bogyókat, infralámpáztunk… remélem ezúttal elkerüljük mind a kruppot, mind az egyéb nyalánkságokat… még nincs élő biztosításunk :O
Gyanítom, hogy mindez a tegnapi szeles idő következménye…. ma ki sem megyünk ezért. 😦

Húúú,micsoda szél volt ma! Délelőtt piacra mentünk… biciklivel… az én kis csimotáim majd’ megfagytak! Kinga hazafelé már sírt… próbáltam egy kendőt az arca elé kötni, de lehisztizte magáról. Máté már olyan nagyfiú, hogy végig a saját kis pótkerekes biciklijén tekert. Hazafelé egy emelkedőn egy kedves járókelő megtolta egy kicsit… mindezt olyan természetességgel, hogy öröm volt nézni (én pár méternyire voltam, a bicajomon Kingával)…
Ez az, ami nagyon tetszik itt… az emberek mosolyognak ránk (nyilván a gyerekekre)… segítenek, ha szükségét látják… különben viszont nem szólnak, nem néznek rosszallóan, ha hangoskodnak a gyerekek, vagy ha félre kell ugrani a kis biciklista elől.

A piacon majdnem megvettük a Kicsilány első Barbiját… válogattunk, nézegettünk, majd megunta, és amolyan Pató Pál urasan visszarakta mindet a kosárba… hej, ráérünk arra még!

A vasút alatt megy át a bicikliút, ami hazavezet. Ez, egy 4 éves számára elég komoly emelkedőben végződik. A feljutás nekem sem megy másképp, csak lendületből. Úgyhogy fellendültünk Kingával. A “tetőn” hátrapillantva láttam az én kis hősömet, amint utolsó erejét összeszedve, könnyes szemekkel küzdi fel magát a “hegyre”. A végére már sírt… nagyon. Majd megszakadt a szívem… nem tudtam segíteni neki, hisz a saját biciklim is ott volt, rajta a kétségbeesett Kingával. Kis hiszti után, ami jelen esetben tök jogos volt, nagy nehezen visszaszállt a járművére Máté, és egy rövid bolti megálló után végre hazaértünk…

Kingát letettem aludni. Ilyenkor lehet az én nagy fiammal kettesben játszani… ma fakockákból és könyvekből építettünk emeletes házat a legófiguráknak… még Batman is beköltözhetett.

Délután hazaért apa is… hozta a varrógépem is… végre!!!
Miután felébredt a kicsi lány… újabb sétára indultunk… ilyen szép időben muszáj! 😀

Hosszas készülődés, jó adag hisztit követően végre elindultunk (hajnali 11-kor) sétálni, felfedezni a környék eddig ismeretlen részeit. Találtunk lakótelepet, csatornaparti kicsi kőszínházat, söt, szemetet is… eldobálva. Máté imádja a színpadot… ha meglát egyet, rögtön előad vmit… táncol, énekel, vagy csak hölgyeimésuraim-ozik… én meg tapsolok lelkesen.

Hazafelé boltban jártunk, ahol is engedtem a napok óta tartó könyörgésnek: vettem nyalókát… hazáig lelkesen szopogatták, majd amikor meglátták a banánt a kezemben, ki lehetett dobni a nyalókát a kukába. Örültem milyen okos gyerekeim vannak, és milyen okos voltam, hogy hagytam, maguk tapasztalják meg milyen vacak is a cukor. Mindaddig, amíg elő nem került valahonnan egy falat maradék csoki…
A nap tanulsága: a legjobb a lukas csokoládé, kerek csokoládé, szögletes csokoládé, mogyorós csokoládé, tejes csokoládé, keserű csokoládé…

Nem tudok aludni… ritkán fordul elő velem ilyesmi… leginkább akkor, ha a gondolatok nem hagynak kikapcsolni. Ez mondjuk most adott…
Amióta itt vagyunk, nem sok időm jut csak úgy agyalni. Ez egyrészt jó is, hiszen így nincs idő kétségbe esni, vagy magányoskodni… másrészt viszont rossz… mindig is szükségem volt az elmélyülésre magamban, a környezetemben, megoldandó feladatokban. Most viszont csak sodródom…. de nem a rossz értelemben… inkább a meditálós módon… automatikusan végzem a dolgom, nem gondolok semmire… háziasszonykodok (jól-rosszul), anyáskodok (jól-rosszul), intézkedek (vagy legalábbis próbálkozom vele)…
És erre amikor automatikusan aludnom kellene, nem megy… előjönnek a gondolatok… gondolkodtatni akarnak… nem hagyom magam. 🙂
Csakazértis aludni fogok… ha tudok…
És ráadásul nem is ezeket akartam leírni… mesélni akartam az itteni dolgokról…. most már mindegy… ki nem törlöm, az tuti. Legfeljebb lesz itt hülyeség is… na és?
Szép álmokat!

Nnna… csak villámgyorsan… megérkeztünk, szerencsésen.
Itt vagyunk immár 2 hete. Rengeteget sétálunk, ha az idö engedi, kerékpárral közlekedünk.
Kaptam telefont, most is arról írok, ezért sincs pl. hosszú ö… és ezért írok dióhéjban…
Itthon még nincs net… majd ez is lesz… minden lesz.
Ma találtunk végre ovit… heti 2x fél nap… tökéletes! Máté jövö kedden kezd, Kinga csak áprilisban.
Sok a játszótér, minden nap megyünk boltba… 30 CHF/nap 🙂
Van mit csinálnunk, nem lehet unatkozni. Emberek is kedvesek… angol-olasz-német nyelvek keverékével bárhol el lehet boldogulni. Ha mégsem, mutogatunk. Szóval klassz itt, kihívás minden nap… jó lesz nekünk.
Bövebben majd ha lesz rendes net…
Képek vannak a Facebookos oldalamon. 😉
Szép napot mindenkinek!

Csak hogy ne kelljen a facebookra menni képnézegetőbe, úgy döntöttem, utólag pakolok fel ide fótókat…
Jó szórakozást!