Tegnap elmentünk ikejázni Zsófiékkal… kivételesen csak egy csomag szép szalvétát, meg egy párnát vettem, amire Kingát fektettem a bevásárló kocsiban, miután egy hosszas hiszti után végre elaludt. Meglepően kevés ingerenciám volt bármi egyebet vásárolni 😀

Amikor hazaértünk, mindannyian kifulladva roskadtunk le (szokásunkhoz híven), vacsi (megint bundás kenyér), fürdés (Mátét végig kellett szaglásznom, hogy bizonyítsam, ráfér a mosakodás :D), kis esti mese nézés, esti mese hallgatás, majd szunya. Hihetetlen korán, már 9-kor aludtak. Én is ágyba kerültem már fél 12-re!

Na de eztán jött csak a hacacáré! Először Té kelt sírva pisilni… ezt már megszoktam, minden nap így van éjfél körül. Utána viszont 1-2 óra múlva Kingus kiabálására ébredtem, hogy segítsek. A szobájukba lépve sehol sem láttam a lányomat, csak a hangját hallottam… kezdtem megijedni… végigtapogattam mindent, mire rájöttem, hogy az ágy alól szól a drágám! Fogalmam sincs mit keresett ott, de mindenesetre az ágy melletti fotelágy, és a szivacs kanapé közötti, 20-30 cm-es résen mászott be, majd nem találta szegénykém a kijáratot! Nem igazán sírt, nem tudom ébren volt-e egyáltalán. És hogy miért mászott oda? Gőzöm sincs… Máté reggel azt mondta, hogy a szellemek elől menekülhetett be… persze mostanában megint mindig szellemeskednek…
Amikor kiszabadítottam, és átvittem magamhoz, totál zavarodott volt (történt egyszer hasonló… amikor még nem voltak bútoraink, az ágyunk mellett, a földön töltődő telefonomra meredve találtam rá, éjnek évadján… akkor sem volt magánál, viszont teljesen merevre bambulta magát… rettenetesen ijesztő volt). Most vizet kért, de valamiért nem tudott inni az üvegből, majdnem kiütötte a kezemből… ilyenkor néha komolyan aggódom, hogy minden rendben van-e vele… végül megnyugodott, és aludt egészen reggel 6.50-ig… mondanom sem kell, hogy marhára kipihentük magunkat…

Az oviba felsétáltunk… természetesen ma, hogy mosónapom van, zuhog egész nap az égi áldás…
Most nagyfiam suliban, kicsi lányom alszik… több, mint 2 órája… ki kell pihenni az éjszakát! Én meg a második kávé után is mosogatórongynak érzem magam, és közben azon aggódom, hogy mit adjak a gyermekeimnek enni, akik semmit sem hajlandóak megenni mostanában, ami
1. nem frissen készült,
2. tegnap már volt,
3. hús, vagy zöldség van benne,
4. nem müzli,
5. nem csoki,
6. nem keksz…

Egyébként is utálok kötelességszerűen, minden nap főzni… hát még így…

Végre felmentünk a kilátóba.
Ezúttal okosan csináltam:
1. csináltam ebédet, amit dobozokba pakoltam,
2. ebédidőben mentünk fel, hogy Kinga aludjon, de mégse menjen el a délután,
3. kocsival mentünk, ameddig tudtunk.

És még szerencsénk is volt:
1. Kinga nem aludt el az autóban,
2. viszont elaludt felfelé a babakocsiban.
3. A kilátó előtti piknik asztalnál épp egy család pakolászott, távozni készültek. Anyuka odajött hozzám, és nekünk adta az egyik gyerekjegyét, mondván ők vettek a picinek is, akinek nem is kellett.
4. Nyugodtan megebédeltünk az immár megüresedett asztalánál, és mire Mátéval befejeztük, Kinga is felébredt, hogy betoljon egy kakaós palacsintát.
5. A jegyautomata nem működött, de ahányszor próbálkoztunk jegyet venni, mindig 1 frankkal többet adott vissza… 4 frankot kerestünk 🙂
6. A végén az egyetlen gyerekjegyünkkel felmentünk mindannyian.

A piros nyilacskánál parkoltunk, onnan sétáltunk fel, majd lifttel a kilátóba emelkedtünk. 🙂

Lefelé még a megálltunk a játszótéren, vettünk az Üvegtigrisben (na jó, csak majdnem olyan) 1-1 jégkrémet, majd egy kis ejtőzés után beültünk a kocsiba, és leereszkedtünk a völgybe.

Kingus felfedezte az árnyékát…

Hol a torony? Segítségképp elárulom, hogy Kinga mögött, a háttérben bújt el 🙂

Hazafelé még a hegyi játszótéren is megálltunk egy kicsit, ahol Kinga egy fekete hercegnővel hozatta a vizes vödrét… élni tudni kell…
Rengeteg gyerek volt, általában nem is az elit képviseletében, így sajnos el is tűnt az a bizonyos homokozó vödör, úgyhogy holnapra beígértem neki egy hellókittiset… már Svájc sem régi 😦

Hazaérve viszont viszonylag hamar ment a vacsi, fürdés, esti mese, alvás mizéria… jut nekem is pihi 🙂