Végre felmentünk a kilátóba.
Ezúttal okosan csináltam:
1. csináltam ebédet, amit dobozokba pakoltam,
2. ebédidőben mentünk fel, hogy Kinga aludjon, de mégse menjen el a délután,
3. kocsival mentünk, ameddig tudtunk.

És még szerencsénk is volt:
1. Kinga nem aludt el az autóban,
2. viszont elaludt felfelé a babakocsiban.
3. A kilátó előtti piknik asztalnál épp egy család pakolászott, távozni készültek. Anyuka odajött hozzám, és nekünk adta az egyik gyerekjegyét, mondván ők vettek a picinek is, akinek nem is kellett.
4. Nyugodtan megebédeltünk az immár megüresedett asztalánál, és mire Mátéval befejeztük, Kinga is felébredt, hogy betoljon egy kakaós palacsintát.
5. A jegyautomata nem működött, de ahányszor próbálkoztunk jegyet venni, mindig 1 frankkal többet adott vissza… 4 frankot kerestünk 🙂
6. A végén az egyetlen gyerekjegyünkkel felmentünk mindannyian.

A piros nyilacskánál parkoltunk, onnan sétáltunk fel, majd lifttel a kilátóba emelkedtünk. 🙂

Lefelé még a megálltunk a játszótéren, vettünk az Üvegtigrisben (na jó, csak majdnem olyan) 1-1 jégkrémet, majd egy kis ejtőzés után beültünk a kocsiba, és leereszkedtünk a völgybe.

Kingus felfedezte az árnyékát…

Hol a torony? Segítségképp elárulom, hogy Kinga mögött, a háttérben bújt el 🙂

Hazafelé még a hegyi játszótéren is megálltunk egy kicsit, ahol Kinga egy fekete hercegnővel hozatta a vizes vödrét… élni tudni kell…
Rengeteg gyerek volt, általában nem is az elit képviseletében, így sajnos el is tűnt az a bizonyos homokozó vödör, úgyhogy holnapra beígértem neki egy hellókittiset… már Svájc sem régi 😦

Hazaérve viszont viszonylag hamar ment a vacsi, fürdés, esti mese, alvás mizéria… jut nekem is pihi 🙂