Tegnap este hullafáradtan zuhant mindenki álomba. A hajnali érkezést követően 4 órát aludtunk, majd zombiként bejártunk a tópartot. Haza már nem jöttünk gyalog: apa lejött értünk kocsival.

A pihentető éjszaka után, ma reggel frissen ébredtünk, majd nyakunkba vettük a hegyeket, réteket, tehénlegelőket, és átautóztunk Franciaországba, ahol dínólesen voltunk. A szépen kiépített, de mégis vadregényesnek tűnő Dino-Zoo ösvényein megannyi őslényt láthattunk. Néha össze-összerezzentünk ordításaikat hallva, majd felpattantunk a hátukra, és dínóvonaton száguldoztunk néhány percig. A Húsvéti Nyuszival is összefutottunk a réten, akinek Milán nagy örömmel a nyakába ugrott, Máté kezet fogott vele, Kinga meg az egyik kísérőjének a lábai között keresett menedéket. Láttunk 4 dimenziós evolúciós filmet is… a negyedik dimenziót a szemünkbe fröccsenő vízpermet, a levegőben úszkáló szappanbuborékok, és a szél jelentette. Milán rettegve ült Évi ölében, Máté élvezettel figyelte az eseményeket, Kinga az ismétlődő szappanbuborék-esőre várt. Az időutazás után a játszótéren eszegettük meg ebédünket, majd haza indultunk.

A svájci határon a határőr meglepődve vette tudomásul, hogy a svájci rendszám ellenére franciául egyáltalán nem beszélünk, és enyhén neheztelve kérdezte meg, hogy tanuljuk-e már a nyelvet… igen, tanuljuk… de még csak 4 hónapja lakunk itt… válaszoltuk pironkodva.

Hazaérkezvén, miután a gyermekek totális lefárasztását tűztük ki célul, felballagtunk a hegyi játszóra, ahol rendkívül kellemes órát töltöttünk a még mindig simogatóan meleg napsütésben. Mire visszatértünk szerény hajlékunkba, apa már készen volt a palacsintával… a gyerekek kiéhezve vetették rá magukat… akárcsak mi.

Az esti lefekvésnél már nem volt komoly probléma, bár a hullafáradtság visszatért… mint minden rendes nap végén…

Mátét ma is nehéz volt rábírni a fürdésre, fogmosásra egyaránt… mindig csalódott “Na jó, most az egyszer!” volt a válasz. Végül csak sikerült az egész bagázst ágyba dugni… egy csak egy leány maradt talpon a vidéken… aki blogol… és az is kókadozik…

Vous êtes ici semain prochain? Nous sommes… vacation… je’ai deux fleurs… l’eau… oui… beaukoup d’eau… vendredi… merci… au revoir!
Ily ékes franciasággal bírtam megkérni kedves szomszédasszonyunkat két növénykém istápolására, amíg messze távolban leszünk, otthon. Húsvétra mentünk haza. Anyu nagyon kitett magáért: a világ legfinomabb tiramisuja várt a hűtőszekrényben. A gyerekek imádták a kertet! Nagyon hiányzik mindnyájunknak.
Az elmúlt tíz napban sok rokont, és barátot láthattunk viszont, és rendkívül élvezetes órákat tölthettünk együtt… naná… majd’ 4 hónapot kellett bepótolnunk! Sajnos azonban az idő iszonyú gyorsan vágtat ilyenkor… már visszafelé zötyögünk. Hoztunk magunkkal hazait is, egy nagymama, egy nagynéni, és egy unokatesó személyében. Velünk lesznek pár napig… megnézik végre hol tengetjük napjainkat.
A húsvéti nyuszi oly szorgosan tojt (sokszor igen nagy, és ijesztően szögletes tojatokat), hogy alig fértünk be a kocsiba…
Még két rövid óra, és visszaérkezünk életünk jelenlegi színteréhez…
Keserédes állapot ez… mindenütt jó, de legjobb otthon… de melyik az?

Kicsi lányom imádja a cumit. Körülbelül 15 darabot vettünk, és közel ugyanennyit vesztettünk el e rövidke 2 év alatt. A cumitartókkal is ugyanígy jártunk, azzal a különbséggel, hogy volt, ami magától tönkrement, és csak a legszebbet vesztettük el. Így hát megint csak textiles énemet vettem elő… varrtam egy cumibabát. Még javítanom kell rajta, de így is használható… a gyerekbetegségeit meg majd még kijavítom… ha szükségeltetik 🙂

Ezeken a képeken nem rendeltetésszerű használatnak lehetünk szemtanúi… természetesen a cumik tartójának nem célja a földön húzódni kis gazdája után… amint sikerül elcsípnem egy szabályos pillanatot, fotózom… 🙂