Címke: svejcimese

… már megint kedd…

Megjegyzés hozzáfűzése

Már megint kedd van… ez a legrosszabb nap a héten… csak hogy el ne felejtsetek sajnálni, még egyszer leírom a napi menetrendet.
7:00 óra csörög – álomittas kikászálódás a pihe-puha, meleg ágyikóból
kávé készítés – reggelizgetés – tízórai készítés mindkét gyereknek – mosnivaló előkészítés – öltözés – gyerekek öltöztetése – gyerekek reggeliztetése – folyó ügyek – fogmosások – és ami még eszünkbe jut… egyveleg… hol ide kapok, hol oda. Rendszerint a kávé megivása marad ki 😦
8: 20 óra csörög – indulás a suliba… rendszerint elkésünk, de még sosem érkeztünk TÚL későn
8:40 óra csörög – indulás az oviba… hegynek föl, Kinga a nyakban
kis lélegzetvételnyi szünet, majd hazarohanás, mosás elindítása, rohanás fel a lakásba, mert
9:00 franciaórám kezdődik(!)… online 🙂
10:30 óra csörög – készülődés oviba Kingáért, és ha sikerül időben elindulnom, még előtte teregetés
11:15 ovi előtt toporgás, fejem majd szétdurran…
Haza… Kinga a nyakamban, fejem leszakad… mosás, teregetés.
11:40 óra csörög – indulás a suliba Mátéért…
Haza… teregetés, ha van mit, vagy megcsúsztam… Kingát felnyalábolom, felcaplatok a gyerekekkel az ötödikre.
Villámebéd készítés… ebédeltetés…
14:45 óra csörög – indulás vissza a suliba… délutáni műszak
Kingával haza, jelzem, végig cipelni kell odafele és visszafelé is.
Mosás-teregetés… épp mi jön…
Altatás, ha van hozzá kedve a kisasszonynak…
15:20 óra csörög – suliba megyünk a nagyfiút összeszedni 🙂
Haza, mosás, teregetés… épp mi jön…
Fel a lakásba. pihi… a nap további részében még le kell szaladni hol a mosodába, hol a szárítókötélhez, majd nagy bálákkal kell megmászni az emeleteket…

Ebből kiindulva az alábbi beszerzendőket állítottam sorba:
– mosógép!!! – kedden mindig úgy gondolom, hogy ez az első, és legfontosabb 🙂
– tv… szigorúan tanulási célzattal… akárkivel beszélek (nyelvtanárok is), azt javasolja, hogy menjen a tv   egész nap a háttérben… hallgassuk a franciát folyamatosan…
– mikró… néha iszonyú szívatás, hogy a sütőben kell mindent megmelegíteni, bár leginkább Petit zavarja…  nekem ez az utolsó, a legkevésbé szükséges 🙂

Ezen a napon nem nagyon jut eszembe, hogy mozgáshiányom lenne, vagy sportolni vágynék… 😀

biciklizős

Megjegyzés hozzáfűzése

A szombat édes semmittevéssel telt. Apa intézett mindent. Elment bevásárolni, vitte a gyerekeket sportolni (ami végül sajnos elmaradt), majd ebédet főzött… édes élet! Késő délután vágtunk csak neki az erdőnek, aminek az lett az eredménye, hogy még az autóban, a kiinduló ponthoz vezető félórás úton elaludt mindkét csemeténk. Így hát hátra arc… mert mit is kezdenénk két nehezedő törpével a rengetegben 🙂

A hazaúton betértünk a főnökhöz egy kávéra. Úgy tűnik ez már lassan hagyomány: lassan minden szombaton meglepetésszerűen támadunk. Csak remélni tudom, hogy ez számukra is örömteli, nem csak nekünk. A kávé, és a beszélgetés is üdítő volt. Hazafelé még tettünk egy kitérőt a tópartra, ahol Kingus, szokásához híven megint lepisilte a nadrágját, bugyiját. Igen ám, de most nem volt velünk csereruha!!! Kreativitásomat bevetve a kendőm, és az egyik cipőfűzőm segítségével rittyentettem neki igen divatos szoknyát, amiben további maradásunk vált lehetővé. Rövidesen elkezdett rohamosan hűlni a levegő, így hazatértünk otthonunkba. Az este gördülékenyen, és nyugodtan telt, és komoly elhatározásra jutottunk a másnapra vonatkozóan.

Vasárnap reggel hipp-hopp összekészülődtünk, és délben már el is indultunk biciklizni. A gyerkőcök az utánfutóban. Irány a tóparti kerékpárút! Érdekes felismerést tettem: az 5 emelet megedzett! Amikor ide jöttünk, az első biciklitúránkon kb. 6 km után azt mondtam, elég! Nem szokta a paraszt a szántást! A mostani lankák komoly emelkedőnek, Peti sebessége vágtának, a 6 km egy egész világnak tűnt. Szerencsére azonban mostanára mindezek meg sem kottyannak, így egészen Villeneuve-ig kerekeztünk, ahol már várt ránk a nagy M betű… jól beebédeltünk, majd indultunk tovább. Csak mentünk, mentünk… illetve gurultunk, gurultunk erdőkön, szántőföldeken, folyókon át, míg végül Kingácska úgy döntött, elege van, ideje kiszállni. Hosszas rábeszélésre végül visszamászott a fülkébe, hogy megfordulhassunk. Ekkor jött az én problémám: természetesen olyan helyen kerestem toalettet, ahol annak se híre, se hamva nem volt, de még csak számítani sem lehetett rá… irány az erdő. Itt olyanok az erdők, mint a mesékben. Van ugyan ösvény, esetleg földút, de érintetlen rengetegnek tűnik egy ilyen magamfajta városi lánykának. Kicsit habozva keresgéltem a megfelelő helyet, mindig attól tartva, hogy előcsörtet egy vaddisznó egy bokorból, vagy rám ugrik egy béka, de szerencsésen megúsztam… nem volt ilyesfajta élményben részem. A megkönnyebbülést követően kalandoztunk még egy csöppet az erdőben, a szántőföldek között kerestük a kiutat, majd a tópartra érve száguldottunk a legközelebbi játszótér felé, gyermekeink vágyait teljesítendő. Rövidesen ismét Villeneuve-ben találtuk magunkat. Ezúttal a tó mellett leltünk hatalmas játszótérre, ahol a törpék végre kiugrálhatták, kifutkározhatták, kimászókázhatták, kihintázhatták, kibújkálhatták magukat, mi meg ejtőzhettünk egyet. Én a fotózás csodáját gyakoroltam, Peti fagyibeszerzésre indult, majd kedvenc elfoglaltságát űzte: gondolataiba mélyedve bambult maga elé. Végül a csemeték pörgetését is letudva fel/bepattantunk járgányainkba, majd Montreaux felé tekertünk. Ott aztán frissítő nyári zuhé fogadott bennünket, amit a gyerekek az esővédő alatt, mi a kerékpárjainkon élveztünk. Ezután már egész hamar hazaértünk, vacsi, fürdés, alvás… hamarosan ismét kettesben ücsöröghettünk a számítógép előtt, egy kedves barátunkkal skype-on beszélgetve. 

rendszerezés… organizing

Megjegyzés hozzáfűzése

Ha már a rendezkedésnél tartottunk, feltétlenül meg kell említenem a számlák, hivatalos levelek tömkelegét, amik nap, mint nap várnak minket a postaládánkban… ezeket sajnos átlátható rendszerben kell tartanunk, vagy beleőrülünk a folyamatos keresgélésbe. Mi állandó harcban állunk ezekkel a förmedvényekkel… rendszerint felülkerekednek rajtunk, de mindig kitalálunk valamit, hogy a háborúból mi kerüljünk ki győztesen. Sajnos egyikünk sem alkalmas a precíz katalogizálásra.

Nagymamámnál kismilliószor rácsodálkoztam a napi kiadások könyvelésére, ami akár kordokumentumként is megállná a helyét, mivel évtizedekre visszamenőleg elő tudja keresni, és meg is tudja találni (!) az élet költségeit… nagymamám hasonlóan kezeli a számlákat is… és én ebből semmit sem örököltem 😦
Amikor épp eluralkodnának felettünk a fontos iratokat is tartalmazó papírhalmok, jönnek az ötletek… nekünk ez van, ha már a fent említett rend-készségünk hiányzik.
Volt már hogy mindent mappákba rendszereztünk, volt, hogy papucsokba, dossziékba kategorizáltunk, dobozoltunk, fali zsebekben tároltunk… mindegyik befuccsolt egy idő után. A legutóbbi ötletem sem ment meg minket, de talán legalább hajlamosít 🙂

éjjeliszekrény helyett… instead of a bedside table

2 hozzászólás

Amikor átrendeztük a hálószobánkat, hogy helyet csináljunk a gardróbnak, az ágy mellől elkerült a sokfiókos komód, ami egyfajta éjjeliszekrényként szolgált, amink egyébként sosem volt… ahogy igazi ágyunk sem 😀
Egy szó, mint száz, meg kellett oldani, hogy az ágy mellett ne a földön tároljuk a kislámpát, a zsepihalmokat, a hajgumikat, és a töltőn lévő telefonokat… magától értetődően először  egy széket állítottunk szolgálatba, de amikor minduntalan székhiánnyal küzdöttünk étkezésnél, illetve a székek folyamatos helyváltoztatásra kényszerültek… hol munkaszék, hol étkezőszék, hol mozifotel, hol éjjeliszekrényként funkcionálva, rájöttem, más megoldás kell! A lakásunkban a bútorok már-már az Égig érő fűből jól ismert lakótelepi kislakáshoz hasonló mennyiségben lelhetők fel, így legalább fizetni nem akartunk egy újabb darabért. Múltkorjában vettem néhány rétegelt lemez lapot… egyet felhasználtam az asztal oldalán keletkezett sérülés eltakarására, egy másik a babaház alapjául szolgál… most a harmadik is bevetésre került… asztallap lett belőle… egy épp megürült fedeles fonott doboz tetejére tépőzáraztam rá.

Először nem akartam ezt a megoldást feltenni a blogra, hiszen dekupázsolni mindenki tud… gondoltam… aztán amikor elkezdtem jöttem rá, hogy nagy, sima felületet egyenletesen lefedni még a jól bevált, és a hibák elfedésére kiváló szalvétatechnikával sem egyszerű… vissza is kellett szednem az egyik darabot, aminek csiszolás, újraragasztás lett az eredménye. Viszont magamat ismerve már az elején tudtam, hogy nem fogok megállni a dekupázsnál… jött hát a festegetés, kísérletezgetés, újabb szalvéta-réteg, majd a kedvencem, a kontúrpaszta.

Hát ez lett a végeredmény… nekem ez az aprólékos munka lételemem… már az egyetemen is képes voltam végigraszterezni A3-asban egy teknősbékát, a többi apróságomról nem is beszélve… most, hogy ismét visszataláltam kedvencemhez, bizton állíthatom, hogy nem állok meg itt… újabb hasonló kreálmányok várhatók tőlem.