Amikor átrendeztük a hálószobánkat, hogy helyet csináljunk a gardróbnak, az ágy mellől elkerült a sokfiókos komód, ami egyfajta éjjeliszekrényként szolgált, amink egyébként sosem volt… ahogy igazi ágyunk sem 😀
Egy szó, mint száz, meg kellett oldani, hogy az ágy mellett ne a földön tároljuk a kislámpát, a zsepihalmokat, a hajgumikat, és a töltőn lévő telefonokat… magától értetődően először egy széket állítottunk szolgálatba, de amikor minduntalan székhiánnyal küzdöttünk étkezésnél, illetve a székek folyamatos helyváltoztatásra kényszerültek… hol munkaszék, hol étkezőszék, hol mozifotel, hol éjjeliszekrényként funkcionálva, rájöttem, más megoldás kell! A lakásunkban a bútorok már-már az Égig érő fűből jól ismert lakótelepi kislakáshoz hasonló mennyiségben lelhetők fel, így legalább fizetni nem akartunk egy újabb darabért. Múltkorjában vettem néhány rétegelt lemez lapot… egyet felhasználtam az asztal oldalán keletkezett sérülés eltakarására, egy másik a babaház alapjául szolgál… most a harmadik is bevetésre került… asztallap lett belőle… egy épp megürült fedeles fonott doboz tetejére tépőzáraztam rá.
Először nem akartam ezt a megoldást feltenni a blogra, hiszen dekupázsolni mindenki tud… gondoltam… aztán amikor elkezdtem jöttem rá, hogy nagy, sima felületet egyenletesen lefedni még a jól bevált, és a hibák elfedésére kiváló szalvétatechnikával sem egyszerű… vissza is kellett szednem az egyik darabot, aminek csiszolás, újraragasztás lett az eredménye. Viszont magamat ismerve már az elején tudtam, hogy nem fogok megállni a dekupázsnál… jött hát a festegetés, kísérletezgetés, újabb szalvéta-réteg, majd a kedvencem, a kontúrpaszta.
Hát ez lett a végeredmény… nekem ez az aprólékos munka lételemem… már az egyetemen is képes voltam végigraszterezni A3-asban egy teknősbékát, a többi apróságomról nem is beszélve… most, hogy ismét visszataláltam kedvencemhez, bizton állíthatom, hogy nem állok meg itt… újabb hasonló kreálmányok várhatók tőlem.
Ezt most rögtön megvenném
KedvelésKedvelés
Köszi!
Lesz rá lehetőséged… azt hiszem lesz ilyenből notesz, fotóalbum, meg ami még eszembe jut 🙂
KedvelésKedvelés