És megint kezdjük előlről…

Ebben az évben újabb költözéses kalandba vágjuk a fejszénket.

Peti munkát váltott (külön fejezetet érdemelne az egész kaland, de ezt most tapintatosságból kihagyom), jelenlegi isten háta mögötti lakhelyünktől igen-igen messze, így az ingázás nem opció. Két és fél hónapja ott bérel egy kis stúdiót, így hétvégi apuka lett. 😦 Ezt a családot próbáló helyzetet megszüntetendő, úgy döntöttük, hogy követjük. Költözhetnénk a francia-német nyelvterület határára, Biel/Bienne-be, ahol akár könnyen is boldogulhatnánk. Minket azonban nem ilyen fából faragtak… ha már költözés, akkor már ugorjunk a sűrűjébe! Mivel a franciát már egész jól beszéljük 7 év után (főleg a gyerekek), most németül fogunk megtanulni. Egy Bern és Zürich közé eső kis ékszerdobozba szerettünk bele, ott találtunk lakást… télikert, nagy nappali-étkező, kis kert, terasz, nagy garázs, plusz rakodóhelyek… Mi egyéb kéne?

A gyerekeknek beígértünk egy kiskutyust. Az ugye nem elég, hogy “Képzeld, új nyelvet tanulhatsz meg!” vagy “Új barátokat szerezhetsz!”… melyik gyerek dőlne be ennek? Na de egy kiskutya… mindent visz. Már a szerződésünkben is benne van 😀

Szóval nyárig még a Vallée de Joux utcáit koptatjuk, de az új tanévet (ami ott egy héttel korábban kezdődik, azaz augusztus tizenvalahanyadikán) már ott kezdik. Addig otthon egy hét intenzív német tanfolyam, mi meg itt pakolunk/költözünk. Nem várom az újabb pakolást, de tulajdonképpen nem árt a változás. Talán (remélem) egy kevésbé eldugott helyen több lehetőségem lesz nekem is.

Itt mindent megpróbáltam… karácsonyi vásár, kiállítás, művészeti kurzus, iskolában művészeti órák, a Genfi-tó környéki anglofón hölgyek közé való befurakodás, kiállítások Genfben, Lausanne-ban, díszlettervezés stb, de nem jutok előbbre, legalábbis úgy érzem. Talán ideje a vérfrissítésnek…

A ház nem fog hiányozni, a tulaj részéről érkező szenvtelenség, a segítőkészség teljes hiánya, a meg nem értés és “ez a te problémád” (tudniillik, hogy a szerződés lejárta előtt kellene költöznünk… évről évre megújuló szerződés, ami csak január végi költözést tesz lehetővé, amennyiben novemberben jeleztük költözési szándékunkat) indikálják, hogy már akkor is más lakást keresnénk, ha mégsem kellene elköltöznünk… pedig azt hittük anno, hogy barátok vagyunk… de nem… szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi!

A barátok hiányozni fognak, a gyerekeknek még inkább. A szomszédok is… kívánni sem lehetne jobbat, és félek, nehéz is lesz hasonlókat találni. Az egyévesnek indult svejci kalandunk tovább folytatódik, immár nyolcadik éve. Megyünk, és felfedezzük a svejci német dialektust, és remélem továbbra is rácáfolhatunk az előítéletre, miszerint a svájciak hűvösek, számítók, elutasítók. Eddig összesen két ilyenbe futottunk bele, ami azért ennyi év alatt szerintem nem rossz. Szóval újabb kalandra fel!

Megint sokat leszek egyedül, úgyhogy számítani lehet több blogbejegyzésre 🙂

Szép napot!
Anna

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.