Lezajlott az immár hatodik költözésünk. Közel három hete lakunk az új kezdetünkben. Barátaink képtelenek megjegyezni a városka nevét, de legalább ezen mindig jókat mulatunk.

Minthogy itt németül, helyesebben svíccerdücsül kellene folyni a társalgásnak, muszáj előcsalogatnom 30 évvel ezelőtt megszerzett, kezdetleges német tudásomat. Most jövök rá, hogy abból élek, amit nagymamám tanított 12 éves korom körül, amikor ugyanis két évig németórákat adott nekem… a gimis német tanulás gyakorlatilag kámforrá foszlott. Na de milyen jó is, ha az ember lányának van egy eltökélt nagymamája! 🙂 Szóval most az újabb – hozzáteszem, korántsem annyira küzdelmes – nyelvtanulás, újrakezdés témakörben mozgunk.

A környezet csodás, a lakás fantasztikus, a szomszédok, és úgy általában az emberek – a híresztelésekkel ellentétben – szuper kedvesek. Bern kantont mondják Svájc legszebb kantonjának, és hát eddig nem okozott csalódást. Mivel a gyerekeink fele már tinédzser(!), a másik fele meg erősen igyekszik felnőni hozzá, nehezebb kimozdítani őket az otthoni punnyadásból, így nekünk is komolyan akarni kell, hogy menjünk végre valahová, csináljunk végre valamit. Ezen felbuzdulva, tegnap bicajoztunk. Remek, és nagyon szerteágazó bicikliutak vannak a környéken. Egy rövidebb, bemelegítő kör után a helyi strandon hűtöttük le magunkat, majd áttekertünk a közeli Langenthalba vacsorázni. Isteni olasz éttermet találtunk a patakparton, megettük amit elénk raktak, majd fagyizót kerestünk… ami nem volt. Volt viszont volt sok macskaköves utcácska, terecske, romkocsma, designcenter az öreg malomban, emberek, kedves helyek. Hazafelé  belebotlottunk egy fúvós zenekarba, lovakba, kis repülőtérbe, kukoricásba. Végül a teraszunkon ettük meg a jól megérdemelt, mélyhűtőből kibányászott fagyinkat.

Na de hogy az újrakezdésről is szóljak:
A gyerekek egy november közepéig tartó intenzív német tanfolyammal kezdenek jövő hétfőtől. A többi gyerek bezzeg már második hete suliba jár… a mieinknek két héttel megnyúlt a nyári szünetük… hát ugye élni, és költözni tudni kell. A tanfolyamot követően a helyi iskolába fognak járni. Valószínűleg mindketten évet ismételnek, mert ugye hiába végezték az eddigi iskoláikat Svájcban, ha mindezt franciául tették, és nem németül, mit sem érnek vele.
Egy kicsit a svejci iskolarendszerről:
A gyerekek 4 évesen kerülnek a rendszerbe, ekkor kezdik el az école enfantine-t francia részen, és a kindergarten-t német részen (az olaszról nem tudok nyilatkozni). Ezt az első két évet Vaud kantonban, a Harmos rendszer szerint összevonták az iskolával, tehát ott pl. Máté 8-os lenne idén, míg itt, Bern kantonban csak 6-os. Na de a lényeg, hogy az első 5 év (vagy 7 év, kantontól függően) gyerekjáték, viszont ami most jön, vagyis a 6. osztály, na ez fontos. Ugyanis most dől el, hogy a kedves nebuló milyen szinten tanulhat tovább. Felmérő dolgozatok, vizsgák fogják a gyermekeket kiegyensúlyozottabbá, és boldogabbá tenni, hogy végül 7-re szintekbe rendezhessék őket. Lesznek, akik sokkal gyorsabban tudnak majd haladni, és lesznek, akiket lassabb tempóra fognak. A lényege az egésznek az, hogy az okosok megtanulják mindazt, ami a gimnáziumhoz, majd az egyetemhez kell, akit viszont mindez nem mozgat, azt ne kelljen felesleges infókkal terhelni. Tulajdonképpen semmi baj sincs ezzel, csak talán kicsit korán (kb. 12 évesen) kerülnek szembe gyerekek a pályaválasztás problémájával. Okéoké, van átjárás a rendszerben a későn ébredőknek, de nyilván több munka szükségeltetik az elvesztett évek pótlásához. Szóval ezért nem bánjuk, hogy Máténk nem azonnal kerül szembe a vizsgákkal, hiszen komoly hátrányban lenne a nyelvtudás hiánya miatt. Így van plusz egy éve, hogy megértse a kérdéseket… a többi rajta múlik.

Ami a szociális beilleszkedésünket illeti:
Van tánciskola Langenthalban, már tesztelés alatt. Remélem Kinga megtalálja a kedvére való kurzusokat, és talán barátokra is lel. Neki nagyon hiányoznak a hátrahagyott barátnői, időnként komolyan küzd a magánnyal, ami végtelen undokságban, és ingerlékenységben mutatkozik meg. Máté sokkal higgadtabban tűri a változást, de hát ez nem meglepetés, más a temperamentumuk. A nagymamák Máté kompromisszum készségétől és kedvességétől vannak elájulva, én Kinga sokoldalú tehetségétől… és közben mindkettőjükért rajongok 🙂

Máté kipróbálta a helyi teniszklubot, ami eddig nem aratott osztatlan sikert, de még adunk neki egy pár esélyt. Ha mégsem jó, vagy mást is szeretne, megyünk tovább. Van a városban mindenféle klub: röplabda (nekem), búvár (Petinek), pingpong,  lövész, kézilabda, pétanque, kórus, aktív, hegymászó, sí, tollas, olasz, dart, túra, repülő, evangélikus lepra misszió, katolikus, Ford, tűzoltó, foci, egészség, glöön, guggenmusic, futó, judo, karate, öreg, gyerek, férfi, nő, hogy csak egy néhányat említsek. Szóval biztos találunk valamit… ha nem itt, akkor a szomszéd városokban.

Én ma megyek újra röplabdázni. Az elmúlt években hol játszottam, hol nem. Először térdműtét miatt hagytam ki egy évet, majd teniszkönyököm lett, és azért fejeztem be végleg. Most itt újrakezdem, hátha a teniszkönyök is a Vallée de Joux-ban maradt.

No, hát tömören, és röviden ennyi. Alakulunk. Jövő héttől dolgozni is lehet már, hiszen a törpék is mennek a bányába. A következő projektem csekélység… fel kell építenem egy működő vállalkozást végre magamnak – és meg kell tanulnom németül, festenem kell, illusztrálnom, kiállításokat szervezni, kapcsolatokat teremteni, nyüzsögni… de mindenekelőtt fel kell számolnom a dobozokat 😀