Kinga nagyon köhög… mindig, és mindenkor… na jó, ez így egy kicsit túlzás, de néha már komolyan így érzem. Szegénykém a délutáni alvásából köhögésre riadt… csak az ölemben ringatva aludt el ismét. Most még alszik, csendben. Közben Té Petivel focizott… jól kipirulva jöttek föl… most ő is elszunnyadt a zsákfotelben. Apjuk meg bicajozni ment gyorsan, amíg nyugi van.

Nem jött jókor ez a betegeskedés. Már félig bepakolt cuccokat kéne kerülgetnünk, és a takarítás finom, friss illatát szaglásznunk… ehelyett kupi van mindenütt. Éppen csak a napi élet kellékeit sikerül el, és összerámolni… fenntartható életteret teremteni… a csomagolás “ejráérünkarramég” maradt… pedig csütörtökön hajnalban indulunk haza!!! Nagyon remélem, hogy a kiskirálylány addigra jobban lesz!

Gyógyszermizériánk is van: drága lánykám nem hajlandó bevenni, ami egy kicsit is hasonlít valamilyen gyógy löttyre… vagy üvöltve, lefogva, száját kifeszítve próbáljuk beleszuszakolni, és a gyógyír jó része rajtunk landol, vagy a józan eszére próbálok hatni, kedves rábeszéléssel, cselekkel (idd meg ebből a kis pohárkából egyedül), az önérzetére próbálva hatással lenni… többnyire sikertelenül. Kizárólag a homeós bogyók csúsznak neki… most abból kap kb. óránként, köhögésre valót, meg a mellkasát, hátát kenegetem baby loof balzsammal… nem tudom segít-e. Éjjel felriadt a köhögésre, az erőszakos módszerrel beletömtünk mindent, amit itthon e kórságra találtunk, és kis idő múltán csodálatosan aludt mellettem… egész éjszaka! Szóval mégiscsak használna, ha hagyná magát…

Kicsit mindig rettegek, amikor este nyugovóra hajtjuk fejünket, vajon meddig tehetjük? Remélem a mai éjjel is sima menet lesz, és nem kell a kórházi folyosók bántóan éles neonfényében ücsörögnünk, megoldásra várva…

Kinga elkapta a bátyjától a köhögést… Máté mára már jobban lett, ellenben a kiskirálylány annyira berekedt, hogy akár blues énekesnőként is megállná a helyét… a melankólikus hangulat is megvan hozzá. Szegény kis betegem csak ücsörög az ölemben, és Dórát néz, meg cumit csócsál… időnként iszonyatosan köhécsel. Amikor épp hozzászól a rajzfilmhez, félrecsapja cumiját, és alig hallhatóan, rekedt suttogással közli mondandóját. Általában csak sokadszorra értem meg, hiszen szépen csengő hangjához szoktam hozzá, nem az agyon dohányozott repedt fazékhoz. A láza már lement, és az éjszakánk is nyugodt volt. Szép kis páros vagyunk mi… az állandó orrdugulással küzdő én, a megszólalni sem tudó, bambulkával.
A fiúk elmentek bicajozni… jól is tették! Legalább ők jól szórakoznak, amíg a csajok pihiznek… szép kis három napos hétvége, mi?
Legkésőbb holnap el kell kezdenem pakolni, hiszen már csak négyet kell aludni a hazaindulásig. Szerencsére Peti is jön velünk, így egyhuzamban tudunk haza autózni… addig meg már csak csomagolni kell, megvenni néhány ajándékszerűséget, és végül, de nem utolsó sorban meggyógyulni!!! Na ehhez kéne szorítani 🙂

Reggeli közben készítettem ezeket a fotókat… Kinga reggelire mostanában csak inni szokott enni… így mondja legalábbis. Tej, kakaó…

Miután renováltuk az régi-új bicajos utánfutónkat, a gyerekek kipróbálták… az egész délelőttöt benne töltötték 🙂
Volt kis hanyatt esés is, de összességében balesetmentes, nyugodt napot tudhatunk magunk mögött… remélem így is marad 🙂