Máté másodikba megy… 2éme enfantine…
Ma reggel kezdődött az újabb tanév. Nem töltötték az időt semmi felesleges, unalmas tanévnyitó ünnepséggel. Tegnap kora este be lehetett menni a suliba, körbenéztünk, beszélgettünk a tanárokkal. Máté körbejárta a már ismerős osztálytermet, leltárba vette a régi és új tárgyakat, könyveket. Ezalatt Kinga a babáknak terített vacsorához, apával játszott. Colette, és Anne széles mosollyal, a lehető legegyszerűbben fogalmazva, hozzám igazított mondatokkal mesélt el mindent, amit tudni kell, vagy ami épp érdekelt. Máténak idén kirendelt franciatanára lesz… hamarosan ő fog nekünk tolmácsolni 😀
Ez volt az évnyitó… egy örömteli viszontlátás élménye 🙂
Az új lakásunkból kb. 2 perc az iskola… gyalog. Ebből következően ma reggel mi érkeztünk majdnem utolsóként… tipikus 😀
Ma még a szülők bekísérhették az ifjú nebulókat az iskolába, beülhettek az osztályterembe velük. Sokan meg is tették. Nem úgy mi… a fiatalúr ugyanis amint meglátta Dant, legkedvesebb barátját, elfelejtett bennünket. Megszűntünk számára létezni 😀
10 cm-rel a föld fölött lebegve száguldott befelé az épületbe, vissza sem pillantva, boldogan csacsogva… jó dolog, hogy boldogan megy suliba… remélem később sem fog ez elromlani.

Az idei tanév fő témája Barbapapa, és családja lesz. Rajtuk keresztül tanulják meg a színeket-formákat, a problémamegoldást, mindent, ami a tananyag részét képezi.
Itt az iskolában minden évben egy-egy fő téma mentén vezetik végig a gyerekeket. Most ugyan még nincsenek külön tantárgyak, de később egy évfolyam minden tanára ugyanazon témán keresztül tanítja majd a földrajzot, biológiát, történelmet, irodalmat, stb. Ha jól tudom, ráadásul nem is léteznek ennyire konkrétan szeparált tanórák, hanem tantárgy csoportok vannak, amiken belül a szaktanár dönti el, hogy az adott órán mivel, mennyi időt szándékozik foglalkozni. A tanítás célja nem a lexikális tudás megszerzése, hanem egy általános műveltség kialakítása, ami nem évszámok magolásával mérhető, sokkal inkább egy mankót ad a gyerekek kezébe, hogy tudják hol nézzenek utána bizonyos dolgoknak. Gyakorlatias emberkéket igyekeznek nevelni, akik szeretnek iskolába járni, nem riadnak meg, ha egy-egy újabb probléma kerül eléjük, hanem annak megoldására törekednek. Van ennek értelme… nagyonis… hiszen ha visszaemlékszem, a mi jó öreg poroszosnak mondott oktatási rendszerünk az emberiség egyre növekvő tudásanyagát próbálja beleverni a cseperedő ifjúság kőkemény kobakjába, ami viszont az adatokra kevésbé fogékony elmék számára a folyamatos magolás emlékét hagyja csak maga után, mindenféle érdemleges tudás nélkül. Én például majd minden évszámot elfelejtettem már… a kémiai, matematikai és fizikai képletekről nem is beszélve… hiszen ezeket sosem kellett használnom. Az országok természeti kincseit, iparának részleteit sosem tudtam megjegyezni, és biológiából is leragadtam kb. a zigótánál… pedig nem voltam rossz tanuló. A mostani kisdiákoknak irdatlan mennyiségű tudásanyagot kellene magukévá tenniük, hiszen az elmúlt 20-30 évben ugrásszerűen nőtt a bemagolandó tételek száma. Még a történelem téziseiben sem lehetünk biztosak többé. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nekünk rossz volt az oktatás, vagy otthon rosszul tanítanak… talán csak annyit, hogy itt mintha kicsit életszerűbb lenne ez az egész iskolásdi. Persze ez majd hosszútávon fog kiderülni… vagy nem 🙂
A lényeg, hogy Máté szeret iskolába járni 🙂

Végre eldöntöttük, hogy megválunk kedvenc házisárkányunktól, és áttesszük székhelyünket egy biztonságosabb zónába. A keresésnél átgondoltuk életvitelünket, így arra jutottunk, hogy nem is kell kert… ugyanis nem használjuk. Sárkánnyal, vagy anélkül sem vagyunk azok az igazán nagy kertészek, így talán ez a kitétel tényleg feleslegessé vált. Nem mondom, hogy egy kis zsebkendőnyi, azaz trambulinnyi, vagy éppenséggel homokozónyi kertecske nem lenne kiváló, na de arról le tudunk mondani. A terasz elég… ha elég nagy 🙂
És hát csak jobb lenne, ha nem kéne mindenhez kocsiba ülni… ha pl egy-egy bevásárlást el lehetne intézni bringával is. Ha a gyerekek simán bicajozhatnának, mert nem fáradnak el az emelkedőn 100 m után… szóval ilyenek. Az sem ártana, ha kicsit jobb elosztású, esetleg hajszálnyit nagyobb lenne az a bizonyos lakás. Mindezeken kívül nem nagyon szeretnénk megint iskolát váltani, a kantoncseréről nem is beszélve. Egy szó, mint száz beszorultunk Chatel-St-Denis-be. Ez szinte az egyetlen, minden kritériumnak megfelelő település… és persze itt is marha nehéz lakást találni.
Szerencsések voltunk, hiszen rögtön az első lakások között megtaláltuk a számunkra leginkább megfelelőt. Nincs alattunk lakó, csak egy bolt. Kétszintes, teraszos cuki kis csoda egy zsákutcában, a központban. Kompromisszumok persze itt is vannak, hiszen nincs parkolóhely… viszont lehet bérelni az önkormányzattól… még ha kicsit várni is kell rá. Suli, ovi 2 perc. Szóval szuper! Két napja megkaptuk a szerződést is, és mivel ma elutazunk, tegnap este találkoztunk a tulajokkal is egy kics csevejre… és itt jött a feketeleves… a szerződét aláírva átnyújtottuk, a lakást végignéztük. Az emeleten, mint kiderült a svájci előírásoknak nem megfelelően nagy ablakpárkány van, alacsony elhelyezkedésű ablakokkal. A tulajdonosok tartoznak felelősséggel a lakók biztonságáért, így át kell gondolniuk még, hogy ezt vállalhatóan biztonságossá tudják-e tenni kisgyermekek részére… A szerződés aláírattatásával meg csak azt akarták kideríteni, vajon komolyan gondoljuk-e, tényleg kell-e a lakás. Micsodaaaaaa?????? Nem akkor szoktak szerződéssel jönni, ha a felek kölcsönösen megállapodtak a szerződés tárgyában, kölcsönösen elfogadva a feltételeket? Ha a komoly szándékainkról akartak csak megbizonyosodni, elég lett volna egy szándéknyilatkozat, nem? Egy másik lakást, amire igen esélyesek voltunk, visszamondtunk, hiszen ehhez a házacskához már aláírtuk a szerződést!!! Két pad között a földre?
Most várunk. Azt ígérték ma estére meghozzák a döntésüket. Mi ne aggódjunk… jó vicc.

Nem értem én ezt a svájci túlbiztosított világot. Az emberek annyira félnek a pofáraeséstől, hogy korlátokat állítanak maguk köré, hogy szinte mozdulni sem lehet… na ja, ha nem teszünk semmit, a sérülés kockázata is minimalizálódik. A tulajdon védelme mindenek előtt… még talán az embereknél is fontosabb. Okéoké, értem én, hogy Svájc = biztonság, na de hogy valaki vállalja annak kockázatát, hogy egy család az utcára kerüljön, mert ő nem meri vállalni a felelősséget, és nem mer bízni másokban… habár tudták előre, hogy mekkorák a gyerekeink… akkor miért választottak minket?

Na de fő az optimizmus… és ha ez nem jön be, még mindig van egy bő hónapunk másik lakást keresni… röhej.
Vagy még haza is mehetünk. 🙂

Kb. két hete felhívtam a helyi galéria tulajdonosát… kiállítási lehetőségek után kutatva. Hirtelenjében meg is beszéltük, hogy este, a legújabb kiállítás megnyitóján megjenek, néhány képem társaságában. Este 8 körül mentünk le Chatel-be. Kinga csatlakozott hozzám, és megígérte, hogy nagggyon jó lesz 🙂

A kocsiból kikászálódva hónom alá csaptam az addig festett, összesen négy darab képet, majd dobogó szívvel, kicsi lányom kezét szorongatva felcaplattunk a galériába. Sokan voltak. Tanácstalanul toporogtunk egy darabig, majd erőt vettem magamon, és a büféasztal mögött álló hölgynél éredklődtem hol találom a “főnököt”. Végül a hatalmas lovas festmények tövében, a sarokban előszedhettem a műveimet. Thierry és a lánya elismerően nyilatkoztak… megvolt a wow-effekt 🙂 A galéria többi tulajdonosát is odahívták, megmutogattuk mindenkinek. Kedvesek voltak, őszintének tűnő tetszésnyilvánításokat követően teljesen magától értetődően kaptam ígéretet egy jövő évben megrendezendő kiállításra. Idénre már tele vannak… és még nincs meg az elvárt 30-40 db festmény sem 😀

Kinga mindezalatt a sarokba húzódott, lekuporodott, majd csendesen elaludt… kis királylányom betartotta az ígéretét 🙂

A mázolmányaim mellett a fotókat is megmutogattam… legalábbis egy részüket. Azok is tetszettek, így az eredeti terveimnek megfelelően, közös kiállításom lehet magammal 2013-ban… a kis teremben a fotók, a nagyban a festmények!

Fantasztikus előrelépés ez, fantasztikus inspiráció, fantasztikus hajtóerő. És nem utolsó sorban önbizalom növelő…

Másnap a fészbúkos profilomat Thierry és a lánya is bejelölték, írtak néhány kedves szót, sőt Thierry a saját oldalán is beharangozta a jövő évi kiállításomat 🙂

Így most ezerrel festek… azóta született két és fél kép, és még a gyerekek is elkezdtek festeni velem 😀

Szép az élet, és bíztató!

Valahogy megszerettem egyedül lenni… jó elmerülni a keresetlen gondolatokban, eltöprengeni dolgokon… nem nagy dolgokon, csak például olyanokon, hogy mi legyen a következő képemen… milyen megoldásokat alkalmazzak… milyen színei legyenek… csak úgy elméletben megfesteni a világot 🙂

Nem zavar már az sem, hogy még mindig nem értem az engem körülvevő beszélgetéseket… sőt… ez még jobb… így ők sem zavarnak, nem szólnak közbe…

Egyedül… a család biztos hátterének tudatában… másképp nem lenne ennyire jó… így viszont élvezet kihasználni azt a kis időt, amit a saját társaságomban tölthetek.

Jó így… szép 🙂

Ma óvodai beiratkozáson jártunk… délután 3-kor megjelentünk, hiszen a papíron azt olvastam, 7-ig… hát zárva volt még… fél 7-re menjünk vissza… Máté fél 3-tól 5-ig szülinapi bulin volt, gondoltam addig elintézzük… hát nem jött össze. Szóval Kingussal hazaautóztunk a sikertelen kísérletet követően. 1 órát otthon lebzseltünk, majd vissza Mátéért a buliba. A fél 7-ig hátralévő másfél órára már nem akartam hazamenni megint, így játszótereztünk… szerencsére nem mosott el minket az eső. Fél 7-kor pontosan megjelentünk a megadott címen, ahol kb 50-60 ember várakozott… 7-ig csak sorszámokat osztogattak, mindenféle beiratkozási lehetőség nélkül. Röpke 15 perc alatt meg is kaptuk a sajátunkat: 81-82.
Újabb negyedóra elteltével egyszercsak megindult a tömeg befelé, az épületbe… mindenki betömörödött egy terembe, ahol 20 perces előadást hallhattunk… franciául természetesen… az ovi, ill. az école maternelle, vagyis mondjuk iskolai előkészítő mibenlétéről. Fél 8-kor elkezdőtött a beiratkozás… mindenkit a sorszámának megfelelő sorrendben, egyesével kihívtak a bizottság elé, ahol befizethette a beiratkozási díjat (30 chf), átadhatta a rég kitöltött jelentkezési lapot, és megbeszélhette a gyermek időbeosztását… mire sorrakerültünk, fél 9 lett. A kiszemelt napokat, és időpontokat kapásból utasították el… illetve csak próbálták, mert ezúttal kemény voltam… a hétfő délelőtt helyett a délutánt ugyan elfogadtam, de a csütörtök délelőttből nem engedtem… végül csak szorítottak helyet kicsi lánykámnak akkorra 🙂
A csemeték jól szórakoztak, a felnőttek jólnevelten várták ki a sorukat… igazi háborgás nem volt , igaz, a svejciek nagyon tudnak sorban állni 😀
Én ugyan majd felrobbantam az elején az értelmetlenség láttán, de miután kidühöngtem magam jóuramnak telefonon, csendes beletörődéssel, inkább a törpékre koncentrálva vártam…
Ez is megvolt… újabb példája a svejci szervezettségnek… ami jó, vagy nem is 🙂