funicular

Hónapok óta szemezek vele. Sikló, svejci kiadásban. Ez megy fel a hegyre… a szőlőkbe (Corseaux), az autópályán túlra (Chardonne), majd Mont Pélerinre, ahonnan fel lehet sétálni, vagy buszozni a kilátóba. Hétfőn végre kisütött a nap! Ezen felbuzdulva, fogtam a gyerekeket, és elindultunk kirándulni! A vonatokat szeretik, a liftet is… ezek párosításával nem lehet hibázni. Eljött hát a tökéletes alkalom a funicular tesztelésére. Fél 12-re tudtam összeszedni magunkat, felnyaláboltam Kingust, kézen fogtam Tét, és útra keltünk. Szerencsére az állomás röpke 10-15 perces séta. Mivel szinte sosem járunk arra gyalog, már ez is izgalmasnak bizonyult. Épp akkor érkezett meg a szerelvény, amikor, amikor beléptünk az állomás épületébe. Egy automatánál kell jegyet venni… ez nem működött… a kocsit takarító férfi legyintett egyet, majd betessékelt minket. Izgatottam vártuk az indulást. Néhány perc múlva még mindig nem jött vezető, de néhány utas már elfoglalta helyét. Aztán egyszer csak bezáródtak az ajtók, és elindultunk… vezető nem is kellett, minden automatizálva van. A sikló szépen simán kapaszkodott fel a hegyre. Elhaladtunk a szőlők mellett, között… néhány gyalogos hidacska ível át a sínek felett. Az autópálya alatt egy hosszú, sötét alagúton mentünk át, majd  Chardonne volt a következő megálló. Kicsit telefonfülkére emlékeztető megállók voltak, gyönyörű környezetben. A végállomás Mont Pélerin. Lélegzetelállító kilátás nyílik onnan. kicsit tanácstalanul szálltunk ki a vonatból, nem tudván hogyan tovább. Aztán elindultunk felfelé, amerre a kilátót sejtettem. Út közben megpillantottunk egy játszóteret, ahova visszaszaladtunk. Egy padon ülve fogyasztottuk el szendvicsünket (nutellás toastkenyér… a “legjobb”), majd amíg csemetéim fel-lemásztak, szaladgáltak, hintáztak, csúsztak, hemperegtek, én a fantasztikus kilátásban gyönyörködtem.
Amikor megunták a játszást, újfent elindultunk a kilátó felé. Kinga a hátamon, Máté sétál. Mentünk, mendegéltünk… megtaláltuk azokat a darukat, amiket a konyhaablakból szoktunk nézegetni… mentünk tovább. Amikor elhagytuk a házakat, belebotlottunk egy (talán) angol férfibe, aki útba igazított a kilátó felé. Az újabb kaptató felénél a kis túrázóm feladta… nem csoda… elég sok volt ez egy négyévesnek. Szóval nem jutottunk el a kilátóig, de sétáltunk egy hatalmasat, közelről csodálhattuk meg az óriási darukat, meg a tehénlegelőket, és összességében ismét nagyon jól szórakoztunk. Amíg a kicsi lány a hátamon aludt, nagyon jókat beszélgettünk a nagy, és okos majdnem kisiskolásommal 🙂

2 és fél óra múlva már lefelé tartottunk. Hazafelé még beugrottunk a boltba, ahol úgy bevásároltunk, hogy alig győztem mindent hazacipelni. Fél négykor lihegve érkeztem fel a negyedikre (ami inkább ötödik), leroskadtam egy székre… csak pihegni volt erőm.
Este csimotáim megint sétálni akartak, így felkerekedtünk. Bementünk apáért az irodába, kicsit segítettünk neki: papírrepülőt hajtogattunk, szaladgáltunk… mégis örült nekünk, főleg, hogy miután be tudta végre fejezni a munkáját, együtt jöhettünk haza 🙂

Kingus este kb. 5 perc alatt aludt el… naná!
A kilátóba majd még felmegyünk… talán apával… akkor legalább ő cipeli “kicsi” lánykáját 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s