cuccolás

Tegnap délután megérkeztek a maradék nélkülözhetetlen dolgaink otthonról… ilyenek a nélkülözhetetlen papírdarabok, textilek, kreatív eszközök. Ilyenek a gyerekek otthon maradt játékai, ami nem tesz ki többet egy köbméternél. Ilyenek még a süteményformáim, a régi zoknik (amikből kiváló zoknilabdákat lehet készíteni), vagy a rengeteg könyv, és a két zsákfotel (na ezektől lett végleg tele a lakás). Azt hiszem most lehet azt mondani, hogy kiköltöztünk… vagy beköltöztünk… ugyanis ma elmentünk az ikeába, ahol megvettük a cuccaink tárolására alkalmas polcokat. Így már egész élhető (legalábbis számunkra) környezetet sikerült teremtenünk.
Ééééééés van végre saját varróasztalom, és tárolóhelyem, ahol az összes anyagom, és kreatív mindenfélém elfér!!! Azt hiszem lassan eljön az ideje, hogy indítsak egy kreatív blogot is, hogy megmutassam, mik készülnek a rengeteg kacatból, amit hosszú évek kemény munkájával halmoztam fel.

A gyerekek élvezték a felfordulást… örültek minden egyes játéknak, ami előkerült a dobozokból. Építeni akartak, majd rombolni, majd kirakózni, majd autózni, majd olvasni, majd vonatozni… élvezet volt hallgatni az örömujjongásokat, amikor egy-egy újabb kincs került elő. És persze, hogy túlpörögtek… 9-kor lehetett őket végre ágyba könyörögni, hogy a meséléstől kicsit megnyugodhassanak… Kinga kis cici után hamar elaludt, de Máténál megint jött az “elviselhetetlenésigazságtalanazélet” érzés. Most Peti bement hozzá, hogy előaludjon neki… ezt nagyon tudja! 😀
Szóval alakulunk…

Ja, és ami a legfontosabb: végre lett internetünk itthon!!!

cuccolás” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Enca szerint:

    Várom a kreatív blogod!!!! 🙂 Sőt, ha indítanál kezdő táv-tanfolyamot varrásból, akkor elsőként jelentkeznék. Gondolok itt alap-dolgokra. Gyerekhálózsák, kantáros nadrág, nyári sapka, strandtáska, bármi… láttam nálad a dobozt is… a kifordítom-befordítom dobozt. Annyira ügyes vagy!!!
    Albi olvasta Peti előalvását 🙂 Jót nevetett, mert ez nálunk az ő dolga… ez olyan pasi-dolog 🙂

    Kedvelés

  2. Anna szerint:

    Ami késik nem múlik… jövő héten itt lesz anyukám, talán lesz időm beindítani azt a blogot is. Feltétlenül számítok rád :)… sőt, az lenne a legjobb, ha minél többen olvasnának… gondolom így könnyebb lenne ráakadni.
    Távvarrást vállalok 😉
    Albi is előalszik? 😀

    Kedvelés

  3. Hanák Dávid szerint:

    Én eddig komoly lemaradásban voltam veletek kapcsolatban, csak most értesültem a másik blogról, hogy ez egyáltalán létezik! Örülök, hogy már van internetetek, hétvégén skype-olhatnánk valamikor. Drukkolok nektek!

    Kedvelés

  4. Enca szerint:

    Tényleg varrnál? Annyira alap dolgokat nem tudok… és lassan Mirkó kinövi a hálózsákját. Szóval nem tudom, hogyan kell olyat csinálni, aminek bélése van. Most ikeásban alszik, de már nincs nagyobb… 🙂 És szerintem húsvétra beleszorul… meg kikopik az alja, mert úgy közlekedik benne, mint Simspson-ék legkisebbje 🙂
    Szóval valami olyat szeretnék varrni, ami kívül-belül pamut, és van valami vékony bélés benne, és ujjatlan, és cipzáros és fordítva cipzáros, hogy ne bökje a húzóka a mellkasát… sokat akarok??? 🙂
    Albi nagy előalvó… 🙂 néha még horkol is, és akkor szól M, hogy nem tud tőle aludni :D:D:D

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s