zajlik az élet…

… hol is kezdjem…
Itt voltak Nanáék egy hetet… én közben hazarepültem fogorvoshoz, Peti meg Orlandóban tanyázott…
Kedden bánat-, és örömkönnyek viharában minden, és mindenki visszarendeződött…

Szerdán volt az iskolai orvosi vizsgálat. Máté szuperül viselkedett! Igazán büszke lehettem rá! Mivel hallásvizsgálat is szükséges, és az én kicsi fiam a háta mögül sugdosott francia szavakat nem volt hajlandó elismételni, péntekre egyeztettünk időpontot, fejhallgatós, gépi vizsgálatra.

Délután megérkezett Peti elkavarodott bőröndje is. A kedves, és segítőkész kézbesítő
mosolyogva nézte végig, amint felküzdöm a negyedikre… de megérte… drága uram megint istenien vásárolt! A mostani zsákmány 1-1 pár cipő (Solange-nak is), néhány póló, két farmer, meg egy farmerdzseki. A kicsomagolást követően átmentünk Andiékhoz, hiszen a lányának is jutott a vásárfiából. Itt ugyanis nem lehet kapni 42-nél nagyobb női cipőt. Lazán tanácsolták nekik, hogy nézzenek körül Hollandiában, vagy Németországban! Hát ezért mozgósítottuk kiküldetésben lévő páromat, hogy ha már úgyis vásárol, vegyen Solange-nak egy 43-as topánkát. A választás annyira jól sikerült, hogy a leányzó szinte ugrált örömében! Andinak elvittem a fogorvosi turnémról hozott túró-rudi szállítmányt, egy kis sportszelettel, és házi baracklekvárral megspékelve. Az elmúlt hetekben kötött hupikék mellényt is ráhagyományoztam… és milyen jól tettem!!! Istenien áll neki! Máté szokásához híven eltűnt Guillome-mal az emeleten, Kingus meg elfogyasztotta jól megérdemelt, isteni kakaóját. 7 körül indultunk csak haza, miután megbeszéltük, hogy 9-én Andiéknál tartjuk kicsi lányom második szülinapját. Mint kiderült, pont aznapra akartak meghívni minket ebédre, én meg épp el akartam őket hívni, hogy ünnepeljenek velünk… hát így… erős az összhang 🙂

Csütörtökön minden simán ment… egészen este fél 7-ig, amikor is a hálószobánkból jövő sikításra, és sírásra lettem figyelmes… berohantam… Máté füléből ömlött a vér… a radiátorról – ahonnan az ablakon át szokta figyelni a külvilág eseményeit – leugrott… a füle beakadt az ágyunk sarkába, és elszakadt. Hívtam Petit, rohanjanak a kórházba. A portás, és az orvos már régi ismerősként fogadták őket, Tét kis kaszkadőrként jellemezve. Röpke 3 óra várakozás után (miután a kis lurkó édesapja ölében elaludt) orvossal is találkoztak. Ugyanaz volt, aki 10 napja visszarántotta a könyökét a normális helyzetébe. Kicsi fiamnak 5 öltéssel varrták össze a fülét! Az első két öltést átaludta, de utána jött a kapálózás. Hárman fogták le. A könyöke persze ismét kiugrott, de legalább azt már rutinosan rakták azonnal vissza. Tíz napig antibiotikumot kell szednie, hogy a porc el ne fertőződjön. Akkor varratszedés, ellenőrzés, majd 1 hónap elteltével el kell kezdeni masszírozgatni a porcos részt, egy méregdrága csodakrémmel – itt Peti megjegyezte, hogy nekem sosem lesz kenceficém ennyiért -, ami segíti a varratok okozta csomók felszívódását. Mindezt 9 hónapon át!!! Ha belegondolok, hogy állítólag amit 30 napig csinálsz, az szokássá válik… lassan Ferengi lesz belőle. De hogy a fenében fog egy olyan lányt találni, aki hajlandó minden nap a fülét masszírozni? 😀

Talán e szerencsétlen baleset következtében a mai hallásvizsgálat enyhén szólva félresikerült. Bár nagyon figyeltünk rá, hogy a füle ne sérüljön a páciensnek, csimotám oly mértékig begubózott, hogy gyakorlatilag semmilyen együttműködésre nem lehetett rábírni. Tök süketnek tettette magát. Olyan testhelyzetet vett föl, mintha a fejhallgató súlya agyon akarná nyomni. Hosszas rábeszélésem, ígérgetésem ellenére sem tett semmit az ügy érdekében, így kénytelenek voltunk újabb időpontra bejelentkezni… 15-én, reggel 8:30… csapó 2.
A visszaúton (kb. fél óra az irodáig) végig nyafogást kaptam osztályrészül, némi tiltakozással vegyítve. Komolyan el kellet időnként számolnom tízig, hogy ne durranjon el a fejem! Egy rendkívüli Mekis búűző uzsonnát beiktatva hatalmas sétát tettünk a tóparton. Napoztunk, szaldgáltunk/tak, kavicsot dobáltunk/tak. Végül isteni délutánt töltöttünk együtt.

A vacsi, fürdés simán zajlott. Az esti mesét Máté megköszönte… 9 óta mindkét gyerkőcöm az igazak álmát alussza 🙂
Minden jó, ha jó a vége. 🙂

zajlik az élet…” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Hanák Dávid szerint:

    Ajaj, szegény Máté! Egy újabb ok, hogy ne hagyjuk Miklóst a kanapén ugrálni… Máté könyökéről nem is tudtam, annak a történetnek a végéről valahogy lemaradtam. Gyors forradást a fiatalúrnak!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s