Végre beköltöztünk! A cuccaink nagy része itt van már velünk. A régi lakásban maradt még néhány áthoznivaló, de mivel még nem tudtuk hivatalosan elhagyni, nem sietünk azok elpakolásával.
Az új lakásban hideg van… a központi fűtéshez szokott puhány városiaknak, mint amilyen én vagyok, fura, és állandóan fázom kicsit. A gyerekeknek szerencsére meg sem kottyan, én meg állandóan fűtök… a kályhában lobog a tűz… igazán romantikus 🙂
Az autókérdést előbb-utóbb meg kell oldanunk… most én viszem a család apraját, meg a nagyját is oviba-suliba, no meg munkába… én is hozom őket haza… magyarán egész nap jóformán autózok 🙂 Na de ennyi áldozatot megér az életminőségünk javulása!
Eddig száraz időnk volt, a hatalmas hó már-már olvadozott körülöttünk, mígnem ma megint megjött a havazás… óriási pelyhekben hull alá a fehérség, minden színt, minden zajt beborítva. Este még be kell mennem Vevey-be apáért… remélem el tudok indulni 😀
Máté jövő héten új iskolában kezd. A lakással kantont is váltottunk, így minden papírt és gyereket át kell íratni. Chatel-St-Denis-be fognak járni. irkolabusz is megy, de egyenlőre autózunk… vagy együtt buszozunk 🙂
Itt délutánonként lesz az iskola. Mint megtudtam, korábban Fribourg kantonban 1 évvel később kezdődött az iskola, és a gyerekek 5 éves korukig otthon voltak, vagy fizetős oviban… állami nyomásra azonban betoldottak még egy kisiskolás évfolyamot, de az csak délutánra fért be… így Máté sokáig aludhat/na, ha nem kéne felkelni a többi családtag szállítása miatt. Hát ez van most.
Én százezermilliószor jobban érzem magam, a gyerekek nyugodtabbnak tűnnek, de lehet, hogy csak beképzelem, vagy mivel én vagyok nyugodtabb, őket is annak látom… nem tudom, de mindenképpen jobb 🙂
Nem semmi képek!
KedvelésKedvelés
Szia, de jo, hogy megtalaltal 🙂 Örülök, hogy irtal a blogra! Ha lesz idöm, vegigolvasom a Tiedet, vagy legalabb is beleolvasok, hogy többet tudjak meg Rolatok :)))
Addig is jo berendezkedest!!! (nagyon hangulatos a kandallo 🙂
Szep napot! Orsi
KedvelésKedvelés